Fűszeres Bor Natúr Borpárlat 2014.

731.

2014/1123

AQUAVINICUM

NATÚR

BOR

 

  Fűszeres Bor

  üvegben érlelve

 

 

 

 Újfent elérkeztünk a vasárnaphoz, de nem mondhatnám azt, hogy könnyen indult ez a pihenőnap, hiszen hajnalban érkeztünk haza egy jótékonysági bálról, ahol igencsak igénybe vettem a lábaimat, a tánccal, és a májamat is a borok, valamint a pálinkák kóstolásával. Egy ilyen bál kiváló alkalom arra, hogy egymással is megismertessük az italainkat. Rám aztán különösen több pályáznak ilyen ügyben, hiszen igyekeznek kihasználni a véleményemet, féltet kincsük értékének felmérésére. Ebből adódóan legalább huszonöt pálinkát kellett bevizsgálnom. Ennek ellenére szerencsésen átvészeltem az éjszakát és még csak különösebb fejfájás nélkül is keltem. A szentmise alatt teljesen felregenerálódtam, így a délután a pincémben töltöttem és egy kis fűszeres bor különlegességet készítettem el. Ennek az italnak az elkészítésénél nem is annyira a bor fajtájának és minőségének volt jelentősége, hanem sokkal inkább a belehelyezett fűszereknek. Persze ez nem azt jelenti, hogy rossz borpárlatot kell ilyen esetben alkalmazni, hanem sokkal inkább az a fontos, hogy hibátlan borpárlat legyen, de lehetőleg semleges, ne túl karakteres, mert nem annak a kidomborítása a fontos, hanem a belehelyezett fűszereké. A legfontosabb, és legdominánsabb fűszer a boróka volt. A boróka hosszú és sikerekben gazdag múltra tekint vissza, de minden nagyszerűségét felülírja, hogy a világ egyik legkedveltebb italának kölcsönözte az ízét. A borókabogyóból sajtolt olajat már a görög, a római és az arab világ is előszeretettel használta. Egyiptomban a mumifikáláshoz szükséges kencék közé tartozott, valamint kozmetikumokhoz és parfümhöz is felhasználták. A görögök hittek benne, hogy az ő szerfelett szeretett sportjukhoz is nagy támogatást ad a boróka, úgy gondolták, hogy a fizikai erőnlét javításában szerepet játszanak ezek a kicsiny bogyók. A rómaiak a gyakran elérhetetlen és igencsak drága borsot helyettesítették a borókabogyóval. Középkorban borókacsokrokat aggattak az ajtófélfákra, hogy távol tartsák a boszorkányokat, a 17. században, pedig már – borókából és más tűlevelűekből –  kenőcs is elérhető volt, balsamum hungaricum néven, amit egészen a 18. század végéig alkalmaztak bőrbetegségek kezelésére. Az ún. olejkárok, felvidéki tótok, akik magyar doktorok néven járták Európát a kenőcseikkel, innen is ered a hungaricum kitétel.