Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. február 16., vasárnap

Vörös Bikavér Érlelt Borseprő 2014.



499.

2014/0216


AQUAVINICUM

ÉRLELT

BORSEPRŐ



  Vörös Bikavér
  diófával érlelve
 
 
 
 Egyes régi népi hiedelmek úgy tartják, hogy ezen a napon mivel a megfigyelések szerint gyakran esett a hó, ezt mondogatták: „Julianna kitette a dunnáját és az kiszakadt”, vagy „Julianna megrázta a dunnáját. Ha ezen a napon hó esett, a Drávaszögben azt mondogatják: „Bolondoznak a Julisok”. Azonban régi eleink azt is megfigyelték, hogy általában Julianna-naptól az idő melegebbre fordulása volt várható. Nos idén ez utóbbi változat tűnik megvalósulónak, hiszen tizenhét fokos is mérhettünk, ami nem tipikusan hóesésre hajlamos idő. Meg is látogattam ismét a gyümölcsfáimat, ahol láthatóan a korai cseresznyék már beduzzadt rügyekkel várják a tavasz eljöttét. A gyümölcsösöm éke, nevezhetném úgyis, hogy királya a diófa. De ezt nem csak én gondolom így, hanem Szentiványi Péter is, aki ezt írja: "A diófa szinte az egész növényvilágban egyedülálló növény." Most talán sokan kérdezik, hogy vajon, hogy kerül ide a diófa? Hát úgy, hogy a vörös bikavér borseprő párlatomnak a második részét ezúttal diófával kezdtem el érlelni. Egyedülálló a koronaszerkezetének kialakítása, a más növényekre káros vegyszertermelése és kiválasztása, valamint szaporodásbiológiája, a virágzás jellegzetessége. A diófa uralkodni kíván környezetén. Túlnőni, beárnyékolni, elpusztítani a vetélytársakat a tápanyagért és a vízért folyó küzdelemben. A diófa "királyi" jelzője nem véletlen. A diófát ismerő más népek körében is kialakult ez az elnevezés. Nagy teret foglal el. Lombja hatalmas, sűrű, a diófa a környezetének meghatározó egyénisége. Ugyanakkor, a lomb sűrűsége, sötétsége miatt csak a korona külső, megvilágított rész, kupolája terem. Királyi tulajdonságokat mutat szaporodásbiológiája is. Királyi módon szabályozza utódainak számát. Ha egy területen túl sok diófa nőtt, a túlporzás miatt a nővirágok nem hoznak termést, utódot. A diófa sűrű lombjának árnyékhatása és a fa vegyszerkibocsátása saját, magról kelt csemetéit is pusztítja, ha azok túl közel nőnek a diófához. Paracelsus, a középkor egyik legnagyobb tudósa így kezdi a diófa jellemzését: "A diófa olyan, mint egy ember." Érdekes módon fája nem bocsát ki komolyabb színanyagot, de érdekes aromái, nedvei beolvadva a párlatunkba a háttérben szépen megnemesítik italunkat. A fa öngyógyító hatása remélhetőleg ránk is átragad fogyasztva ezt az italt.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése