Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2013. augusztus 10., szombat

Rozéboros Cigánymeggy Érlelt Vegyes Párlat 2013.



396.

2013/0805
 
 
 
AQUAVINICUM

ÉRLELT

VEGYES
 
 

   Rozéboros Cigánymeggy 
  meggyfával érlelve
 
 
 Most egy olyan párlatot szeretnék, az érdeklődök figyelmébe ajánlani, amely két különböző kategóriájú cefre házasításából jött létre. Nagy újdonság nincs is benne hiszen ezeket az alapanyagokat már előzőleg is hasonlóan bemutattam. Lehet, hogy sokan úgy vélik, hogy ezek a kísérletezések feleslegesek, és nem hozhatnak igazán áttörő élményt a gasztronómia egén, én mégis úgy vélem, hogy igazán újdonság és különlegesség mindig kísérletezés eredménye. Ahogyan az izzó feltalálásához is sok kudarcon keresztül vezetett az út, úgy ebben az esetben sem lesz nagy tragédia egy-két sikertelen házasítás, ha utána beletrafálok egy igazán ütősbe. De hasonlíthatnák ezeket a próbálkozásokat a parfümkészítők munkájához is, ahol mindig újabb és újabb illatokat kell tudni produkálni, pedig az alap illatok igazán zárt kört alkotnak. E bevezető után ezeket a gondolatokat azoknak ajánlom, akiknek kevés cefre áll rendelkezésre valamilyen gyümölcsből. Ilyen lehet a meggy is, amelynek szedése azért nagy mennyiségben nehéz feladat. Amennyiben azonban rendelkezésünkre áll a pincében egy-két elfekvő palackbor, akkor azokat fel tudjuk használni a cefre szaporításához. Ismerek egy idős paraszt bácsit, aki évtizedek óta több száz üvegpezsgőt kapott ajándékba név, illetve születésnapjára, és gondolt egyszer egyet és hozzá öntötte azokat az almacefréjéhez. Hát ebben az esetben én is valami hasonlót találtam ki, és jó pár három éves palackozású kékfrankos rozét áldoztam fel e kísérletnek az oltárán. A másik alapanyag, pedig egy kis hordónyi meggy lett. Igazából, a meggyből is meggybort készítünk az erjesztés során, így nem is mondhatjuk igazán idegennek e két anyagnak az összeházasítását. A rozé borok lepalackozva kis szénsavval felturbózva pár évig eltarthatók és élvezhetők, de egy idő után azért valljuk be őszintén, hogy szétesnek, és már élvezhetetlenné válnak. Alkoholtartalmuk megmarad, de frissességüket, gyümölcsösségüket elvesztik, funkciójukat nem töltik be, de a házasítás révén alkohol tömeget adnak a kevés gyümölccsel rendelkezőknek. Arra azért ügyelni kell, hogy ne legyen kénes a borunk és az aránya is meg felelő legyen, hogy a meggy ízei, zamatai maradjanak felül, de azért a háttérben érezhető legyen, egy komolyabb alkohol tónus, amelytől a házasítás elnyeri a különlegességét. Némi meggyfával történő érleléssel szint és plusz íz anyagokat tudunk neki adni.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése