Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2012. március 4., vasárnap

Téli Esperes Körte Ágyas Gyümölcs Pálinka 2010.


14.

2010/1201

AQUAVINICUM

ÁGYAS

GYÜMÖLCS

Téli Esperes Körte
üvegben érlelve



Az első önállóan, saját magamnak készített körte pálinkámnak a harmadik fokozatát szeretném ebben a párlatban bemutatni. A jól sikerült alap párlatot, mint emlékezünk rá követte az eperfa hordóban érlelt körte pálinka változat, amely már nem csak színében adott többet a natúr párlatnál, hanem a fahordós érlelés összehangolta, összesimította a pálinka illatait, aromáit. Joggal gondolnánk annak fogyasztása közben, hogy ezt már nem lehet felül überelni, én azonban azt mondom, hogy érdemes kipróbálni a saját párlatába, saját gyümölcsét ágyként behelyezni, mert ezzel sok olyan pluszt adunk a párlatunknak, amely egyébként nem található meg benne. Ilyen például a gyümölcscukor, a savak, az aromák, amelyek olykor a párlatunkban csak kis mennyiségben találhatóak meg. A körte nemzetség hazája egész Európa, délre Észak-Afrika, Irán és a Himalája vidéke. Mint szülő, a vackor jöhet számításba, amely Közép- és Dél-Európában, Kis-Ázsiában és a Kaukázusban, valamint Irán északi részén vadon él. Első nemesítői a főníciaiak és a rómaiak voltak és uralkodói ínyencségnek számított a perzsa királyok asztalánál. Azt azonban mindig jól tudni, hogy a körte jelentősen utóérő típusú gyümölcs, ezért mindig igyekezünk még zölden leszedni, de utána együtt hideg helyen pincében egy-két hétig tartani, amíg össze nem érnek, össze nem sárgulnak. Sohase úgy szedjünk körtét pálinkának, hogy a lehullott sárgákat szedjük össze, mert azokból már az aromák jelentős része elillant, közepük barnára kásásodott. Ez érvényes az ágyas párlat ágy gyümölcsére is, legyen mindig szépen beérett sárga. Alaposan mossuk meg, szártalanítsuk és bőrösül gerezdekre vágva rakjuk bele a három hónapos időszakra. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy minimum 10% legyen a párlat mennyiségének kilóban az ágyas gyümölcs. A friss gyümölcsből készült ágy más zamatokat ad a párlatnak, mint az aszalvány, de az biztos, hogy a körtefogyasztása még párlat formájában is, jót tesz az idegrendszernek, oldja a húgykősavat, a káros sólerakódásokat, salaktalanítja a szervezetet. Tartalmaz még vasat és foszfort, rostot, szénhidrátot, valamint fehérjét. Így nemcsak a középkori szerzetesek, de mi is elmondhatjuk, hogy gyógyitalt fogyasztunk természetesen kulturáltan és kis mennyiségben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése