301.
2013/0217
AQUAVINICUM
ÁGYAS
TÖRKÖLY
Oregánós sárgamuskotály szőlő
Üvegben érlelve
Ahogy az elmúlt napokban ígértem ma bemutatásra kerül a Sárgamuskotály
Törkölypálinkámnak a harmadik tagja, amely az Ágyas főkategóriában szerepel,
annak okán, hogy ízesítésként beágyaztam a párlatba egy kis csalafintaságot,
amely ezúttal nem gyümölcs, nem aszalvány, hanem fűszer, még pedig a nálunk is
ismert Szurokfű, vagy éppen közismertebb nevén az Oregánót. Magáról az alap
italról az elmúlt két napban igyekeztem szinte minden fontosat közreadni, így
ezúttal nem erről írnák, illetve beszélnék, hanem arról a fűszerről, amellyel
az ízesítést elvégeztem.
Igazi hazájának tulajdonképpen Görögország tekinthető, fő értéke aromaesszenciája,
a napsütéses nyár bódító illata, a tavaszi-nyári ételek nélkülözhetetlen
fűszere. Az oregánó, vagy más néven szurokfű igen nagy múltra tekint vissza.
Első előfordulását és használatát általában az ókori görögök idejére tesszük,
de az újabb kutatások szerint már i. e. 3000 környékén használták az asszírok.
Annyi azonban bizonyos, hogy az oregánó széles körben való elterjesztéséért már
tényleg a görögök felelősek. A mitológia szerint az oregánót Aphroditének
köszönheti az emberiség, aki ezzel a növénnyel szerette volna a boldogságot az
emberek életébe csempészni. Ebből a történetből és a növény termőterületéből
született a fűszer neve: Oregano. Amiből az oros a hegyet, ganos pedig az
örömöt jelenti. De nem csak örömöt és boldogságot kötötték ehhez a fűszerhez.
Az ókorban a jószerencse, az egészség, a tisztaság és a becsület jelképe is ez
a fűszernövény volt. Épp ezért egy sor, különböző népszokás is kötődött hozzá.
Görögországban az ifjú pár fejére oregánókoszorút tettek, hogy boldog
házasságuk legyen, valamint a sírokra is gyakorta tettek ágakat vagy ültettek
fölé bokrot, így őrizve az elhunyt békéjét. Úgy tartották, hogy ha valaki alvás
előtt ebből a fűszerből köt koszorút a fejére, akkor szép álmai lesznek, vagy
ha szintén elalvás előtt bekeni magát oregánóval, akkor álmában megláthatja a
jövendőbelijét. Nekünk ma egy sokkal praktikusabb oldala adja az okot, amiért
ebbe a párlatba belekerült. Ez a praktikus ok, pedig nem más, mint az, hogy a
természetben előforduló legerősebb antibiotikum. A középkorban, pedig a különböző fertőzések ellen
vetették be sikeresen. Az ókorban a katonák különösen
szerették, mivel megakadályozta a sebek elfertőződését. Fogyasszuk mi is kis
mennyiségben, ha szükségét látjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése