Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. április 3., csütörtök

Fekete Faepres Mutsu Alma Ágyas Gyümölcs Párlat 2014.



541.

2014/0330


AQUAVINICUM

ÁGYAS

GYÜMÖLCS



  Fekete Faepres Alma
  üvegben érlelve
 
 
 
 
Az átmulatott éjszaka után még várt egy feladat mielőtt ágyba dőlhettem volna, még pedig a templom digitális órájának átállítása eggyel előrébb a nyári időszámításra, hogy a harangok a megfelelő időben szólaljanak meg. Tehát nem elég, hogy mulattunk, ettünk, ittunk az éjszaka még egy órával is megrövidültünk. Így indult tehát ez a nap, és a folytatásban is éppen elég lesz regenerálódni. Szerencsére vasárnap van és így igazán más dolgunk nincs is, mint elmegyünk a vasárnapi szentmisére, elfogyasztjuk az ünnepi ebédet, és újból megnézzük a duna world-on a bátai tambura zenekart, amint a felszállott a pávában vendég szerepelnek. Közben azért elkészítek ismét egy ágyas párlatot. Az alap ital továbbra is megmarad a mutsu almapálinka, de ezúttal nem szamócát, hanem a névrokonságba tartozó erdei faepret használom ágyazásra. Abból is a fekete változatot alkalmazom, amelynek aszalványa pillanatok alatt megfesti az almapálinka natúr vízszínét. Ezzel a gyümölccsel kapcsolatban is még mindig nagyon sok tévedés, és félreértés, ezért is néhány dolgot újfent közreadnék róla. Figura József uradalmi erdész így ír róla 1880-ban: "Európába Chinából hozatott, s ma a tenyész­tés által töb válfajt számlál, melyek közül legismertebbek a következők : a fehér vagy vörhenyes gyümölcsű édes eperfa, Morus alba; a fekete gyümölcsű savanyu eperfa, M. nigra; a nagylevelü eperfa, M. Moretti, mely névét Moretti Pál olaszországi tanártól vette, ki e fát Európában elterjeszté; a legnagyobb levelii eperfa, M. ledvona és M. Giarvola, melyek selyemtenyésztés czéljából - leveleik tápértékét tekintve - kivéve a savanyu eperfát, legkedveltebb fajok”. Jó, ha tudjuk, hogy egyetlen selyemhernyó havonta kb. 110 liter falevelet is elfogyasztott, akkor el lehet képzelni, mennyire elterjedt a növény egész Európában. Sokáig nem is tudtam, hogy a nagymamám kertjében álló szederfa és a versben szereplő, feketén bólingató eperfa tulajdonképpen azonos. A valaha igen gyakori fa állománya mára megritkult. Piacokon se nagyon találkozhatunk a gyümölcsével, melynek oka az is, hogy nem áll el, leszedés után néhány órán belül fel kell dolgozni. Viszont akár egy hónapig is folyamatosan érik. A fehér eperfa június-júliusban hozza fehér, ritkábban fekete vagy rózsás árnyalatú, mézédes termését. Ezt leginkább nyersen fogyasztják, de pálinkát is lehet belőle főzni. A sokkal népszerűbb fekete faeper később, nyár végén érik.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése