Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. február 15., szombat

Narancsos Vörös Bikavér Ágyas Törköly Párlat 2014.



497.

2014/0214


AQUAVINICUM

ÁGYAS

TÖRKÖLY



  Narancsos Vörös Bikavér
  üvegben érlelve
 
 
 
 Ahhoz képest, hogy végre péntek lett ismét, az idő alaposan elromlott, szakadt az eső és ez bizony alaposan lehervasztja az ember kedély állapotát, de az előrejelzések azt mutatták, hogy délutánra kisüt a nap felettünk, és ez így is lett. Addig azonban, hogy kedélyállapotunk kissé javuljon, bátran csepegtessünk magunkba néhány korty kedélyjavító párlatot. Ehhez most ajánlani tudnám az elmúlt napokban bemutatott bikavér törkölypálinka család harmadik tagját, az ágyasat. Nyilvánvalóan azok, akik egy kicsit már elmélyedtek a pálinkák világába, azok már pontosan tudják, hogy az ágyas pálinkák nem csak külsőre sokkal esztétikusabbak színre, zamatosabbak illatra, hanem sokkal tartalmasabbak beltartalmukra vonatkozóan is. Az ágyazással kapcsolatban egyértelmű, hogy olyan, mint bikavér gyümölcs nem létezik tehát bele sem lehet tenni, viszont az összetevői közül ezúttal a Cabernet franc szőlő aszalványát használtam ízesítésnek. De azért, hogy a dolog ennyire ne legyen egyszerű és sablonos megbolondítottam egy kicsit narancsdarabokkal, hogy valóban egy ilyen esős reggelen, délelőttön, ha nem kell autóba ülnünk, nem kell dolgoznunk, akkor valóban pár cseppet magunkba önthetünk belőle, hogy annak melege vidámsággal és jóérzéssel töltsön el bennünket az előttünk álló hétvégére nézve. A cabernet franc-t szinte mindenhol a világon a cabernet sauvignon kistestvérének tekintik, kevésbé kifinomultnak, izgalmasnak tartják, épp ezért ritkán palackozzák fajtaborként, inkább az úgynevezett Bordeaux-i házasításokban használják. Magyarország déli borvidékei, Szekszárd és Villány ebből a szempontból dacol a világtrendekkel, hiszen egyre nagyobb hangsúlyt fektet erre a kékszőlőfajtára, amely az eddigi tapasztalatok szerint nálunk szebb, egyedibb borokat ad, mint a cabernet sauvignon. Annak ellenére, hogy a nagy testvér árnyékában él, a cabernet franc egyike a világ húsz legelterjedtebb szőlőfajtájának. Köszönhetően annak, hogy a tapasztalatok szerint egy héttel korábban virágzik és érik, mint a cabernet sauvignon, gyakran telepítik olyan vidékekre, ahol félő, hogy sauvignon nem érne be. A korábbi szüret ugyanis több garanciát ad arra, hogy egy hűvösebb évjáratban is teljesen beérjen a szőlő. A Rózsa KFT-ben beért, leszüreteltük, és ennek egy kis része most e pálinkánkat emeli magasabb szintre.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése