Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2013. december 12., csütörtök

Vilmoskörte Natúr Gyümölcs Pálinka 2013.



432.

2013/1211
 
 
 
AQUAVINICUM

NATÚR

GYÜMÖLCS
 
 

  Vilmoskörte
  üvegben érlelve



Már szinte nem is emlékezem arra, hogy mióta szeretnék ebből a fajta gyümölcsből önálló párlatot készíteni. Minden évben, amióta cefrekészítéssel foglalkozom, állt rendelkezésemre valamennyi körte ebből a fajtából, de valahogyan önállóan egyszer sem sikerült még ezt megfelelően elkészítenem, csak valamivel házasítva. Idén azonban gigantikus körtetermés született hazánkban, és azt hiszem, hogy szűkebb pátriárkánkban is. De ahogy pincészetünkben már szokás ezúttal sem a nagy mennyiségre utaztunk, hiszen ebből a fajtából is csupán egy hordónyi cefrét készítettünk el, és az abból született pálinkát osztottuk el háromfelé, hogy mind a három alkategóriában végre legyen ebből a fajtából is. Azt már úgy-e elárultam, hogy körtéről van, hát abból is a leghíresebbről, a vilmoskörtéről. Talán nem sokan tudják az elnevezésével kapcsolatban, hogy úgy lett ez a körte nálunk Vilmos, hogy tévesen fordították a nevét. Magyar elnevezése egy régi, helytelen, de meggyökeresedett fordításnak lett az eredménye. Az Angliai Aldermastonban már 1770-ben ismerték, ahol is Williams nevezetű úr terjesztette el. Innen vette eredeti nevét: Williams, Bon-chrétien Williams, Williams Christbirne. 1797-ben átkerül Észak-Amerikában, ahol a legelterjedtebb, Bartlett néven ismerik. Érdekessége, hogy csak miután az újvilágot meghódította, 1817-ben kezdik telepíteni az öreg kontinensen. Gyümölcse 2 hétig eltartható, konzerv céljára kedvelik fehér húsát. A Vilmos körte árugyümölcsöseink egyik legfontosabb korai fajtája, üzemi ültetvényeink 6%-át teszi ki, jelenlegi közszaporításunkban 8%-kal szerepel. Napjainkban főként a cefrekészítők, és pálinka fogyasztok körében lett igen népszerű fajta, amelyből, igazából nagyon nehéz valóban finom és fajta jelleges párlatot készíteni, de mindenképpen kihívás annak, aki belevág, és, akinek sikerül annak pincéjének valódi ékessége lesz. Sajnos meg kell küzdenünk azzal a nehézséggel is, hogy a régi rendszerben a valódi gyümölcs helyett aromából készítették nagy mennyiségben ezt a párlatot, és annak megszokott ízét a valódi gyümölcs íze nehezen tudja megvalósítani. E párlatom elég jól sikerült, és bízom abban, hogy a pihentetési, érlelési idő után egy versenyekre is benevezhető ital születik belőle. Első pillanatban a muskotály, és hársméz mellett a frissen felszelt feszes, kövecses körte illatával kényeztet. Tisztasága, gyümölcsössége újraértelmezi a Vilmosról kialakult képet. Gyomorhurutra ajánlom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése