Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2013. december 10., kedd

Otellós Szilva Néró Szőlővel Ágyas Párlat 2013.



430.

2013/1209
 
 
 
AQUAVINICUM

ÁGYAS

GYÜMÖLCS
 
 

  Néró szőlős Otellós szilva 
  üvegben érlelve



Ennek a párlat családnak két tagját készítettem el, a tegnap bemutatott fával érlelt változatott, amelynél leginkább a gasztronómiai jelleget emeltük ki, valamint a ma bemutatásra kerülő ágyas változatot, ahol sokkal inkább a beltartalmi erényeit szeretném kiemelni ennek az italnak. Ezt azért is szeretném megtenni, mert az ágyazást ezúttal nem is otelló szőlővel végeztem el, ami logikus lett volna, nem is szilvával, hanem egy harmadik gyümölccsel, de megtartva a kékszőlő jellegét, és a szőlő a Néró. Nem csak, hogy hungarikum, hanem olyan beltartalmi tulajdonságokkal is rendelkezik, mint fajta társai közül is kevés. Ma már a rákbetegség népbetegséggé lépett elő, sajnálatos módon. Leküzdése, a belőle felgyógyulás hatékonysága sajnos még mindig nagyon alacsony. Ezen antioxidáns hatású gyümölcsök tulajdonképpen nem a betegséget szűntetik meg, hanem egy olyan kedvező dolog, ami a szervezetet felfrissíti. Egészséges működési összhangot teremt. Rezgéseivel visszahangolja azt, ami valamiért elhangolódott. De a gyógyuláshoz meg kell keresni és meg kell szüntetni a kiváltó okot. Ennek megszüntetését semmi sem helyettesíti. A fentiek közül tehát most a Néró szőlőt szeretném kicsit közelebbről is megismertetni nemcsak a borászokkal, és szőlészekkel, hanem cefrézőkkel, a pálinkakészítőkkel is. A Néró egy sötétkék színű, bőlevű, fűszeres zamatú csemegeszőlő - fajta. Az egyedüli csemegeszőlő, amiből vörösbor készíthető törvényesen elismert módon. Fürtje vállas vagy szárnyas, nagy, tömött, átlagtömege 200 gramm. Bogyója ovális, kék, kemény héjú, ropogós, hamvas, átlagtömege 2,3 gramm. Érésideje augusztus vége, szeptember eleje, a csemegeszőlők esetében szokatlanul magas beérési cukorfokkal, amely elérheti a 19-20 mustfokot, és viszonylag magas savtartalommal is párosul a mustban ez körülbelül 9,0 g/l sokéves átlagban Bora igazoltan gyógyhatású, biobor, gyulladáscsökkentő hatással, színanyagban igen gazdag. Hazai elterjedtsége jelenleg házi kertekben található, ahol rendszerint kedveli a hosszúcsapos művelési módot. Felhasználását tekintve igen széles skálát ölel fel, frissen fogyasztva igazi csemege, szörpnek, dzsemnek, beföttnek egyaránt használható, de készítenek belőle olajat, bort, pálinkát és kozmetikumot is. Én ezúttal ezt a párlatunkat jó szívvel tudom ajánlani a rákbetegség megelőzése érdekében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése