Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2013. december 4., szerda

Mézes Viaszszilva Érlelt Vadgyümölcs Párlat 2013.



425.

2013/1204
 
 
 
AQUAVINICUM

ÉRLELT

VADGYÜMÖLCS
 
 

  Mézes Viaszszilva  
  Viaszszilva fával érlelve



Ahogyan azt Pincészetünk Aquavinicum Párlat Rendszerében már megszokhattuk, a tegnap bemutatásra került párlatnak ma a második harmadát próbálom meg bemutatni azzal az apró eltéréssel, hogy amíg az natúr változat volt, simán üvegben érlelve, addig ez a testvére saját fájának chipjével került beágyazásra. Ehhez természetesen ki kellett mennem a terepre újfent, le kellett metszenem néhány olyan ágat, amely nem túl vastag, de nem is túl vékony, sőt az is fontos szempont a fával szemben, hogy legyen száraz, tehát élő ágat kell levágnunk. Miután ez meg van, gondosan eltávolítjuk az oldalágakat, a kis tüskéket, majd megkezdjük az ágak hántolását, amely során gondosan megtisztítjuk az ágat és feldaraboljuk. Ezután már nincs is más teendőnk, mint, hogy azt a párlatba belehelyezzük, és légmentesen lezárjuk. Arra is figyelnünk kell, hogy ne túl sok fát tegyünk a párlatba, mert az ebben az esetben gyorsan eluralkodik az italunkon és nagyon tanninos jelleget kölcsönöz neki. Bereczki Máté gyümölcsészünk a következő észrevételt tette hozzá írásának végén. „E szép és hasznos kis szilvafajnak egyetlenegy kertből sem volna szabad hiányoznia hazánkban sem. Nagybani tenyésztése azonban csak ott járna nyereséggel, a hol a viszonyok kedvezők rá nézve. Hazánk magasabb fekvő vidékein, hiszem, hogy feltalálja e kedvező viszonyokat.” Személy szerint én nagyon örülök annak, hogy ez a vad szilvafajta környékünkön meghonosodott és jól érzi magát, mert ha nem is minden évben, de minden másodikban sikerül róla annyi gyümölcsöt betakarítani, hogy abból bőségesen jut lekvárnak és pálinkának is. A mézzel való házasítás valamelyest tompított a viaszszilva valódi illat és zamat anyagain, belecsempészve abba az akácméz minden kiváló tulajdonságát, valamint érezhetően tovább növelte benne a vadságra hajlamos anyagokat. A saját fájával történő és 100 napos érlelés a párlatnak teljesen más, új külsőt és belsőt is kölcsönöz egyszerre. A külsejére tekintve már az érlelés első napjaiban, hetében szép sárga színek kezdenek kioldódni a fából az alkohol hatására. Ez a szín tovább erősödik és fokozódik az érlelés végéig, majd akkor a visszahígítás folyamán némiképpen enyhül. Ízében a fa anyagainak hatására a pálinka letisztul, harmonikussá rendeződik. Fogyasztását ajánljuk aperitifként, valamint mártások, és vadas ételek után. Csontritkulás ellen bór tartalma miatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése