Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2013. december 5., csütörtök

Mézes Viaszszilva Ágyas Vadgyümölcs Párlat 2013.



426.

2013/1205
 
 
 
AQUAVINICUM

ÁGYAS

VADGYÜMÖLCS
 
 

  Mézes Viaszszilva  
  Üvegben érlelve


Már most előre megjegyezném, hogy ebből a párlat együttesből, vagy nevezhetjük családnak is nem három, hanem négy különféle italt készítettem el. A negyedik meglepetést azért most még előre nem szeretném bekonferálni. Mint általában, aki rendszeres olvas, vagy hallgat, az tudja, hogy a harmadik testvér mindig az ágyas változat. Nincs ez másként most sem. Azt azért férfiasan be kell vallanom, hogy ennek megvalósítása azért nem volt egy egyszerű feladat. A Mirabolla szilva aszalása ugyanis igen kemény feladat. Próbáltam én is utána járni, de nem igazán sokan próbálkoztak még ezzel. Nyilván első lépés a gyümölcs kimagozása. Ezzel még nem is volt igazán probléma, csak hogy az apró gyümölcsök mag nélkül még apróbbak lettek, és magas víztartalmuk miatt igencsak összetöppedtek az aszalás végére. Ez a gyümölcs is olyan, hogy igazán tárolni nem lehet, mert nagyon gyorsan megromlik, emiatt is az aszalás logikus lépésnek tűnne, de addig, amíg a többi gyümölcsnek aszaláskor koncentrálódik a sav és cukor tartalma, addig ez ezzel szemben éppen ellenkezőleg reagál, és talán kissé még savanyúbbá válik a savak hatására. Pedig az aszalt szilva legyen az bármilyen fajtájú is kiváló tulajdonságokkal rendelkezik, és nagyszerű hatással van az emberi szervezetre, egészségi állapotra. Beythe András 1595-ben készített fives könyvében, a Theophrásztoszi hagyomány alapján a fák között, még pedig a táplálék forrást jelentő gyümölcsfák között sorolta fel a deák nyelven, vagyis latinul a prunust, vagyis a szilvát. A növény enciklopédiájában azt is megírja a szilva termesztéséről és fogyasztásáról, hogy az antik és középkori hagyomány folytatása, valamint annak a szervezetre lúgosító, hidegítő hatása van. "Pályafutásom során számtalan gyümölcsöt vizsgáltam aszerint, hogy jót tesznek-e a csontoknak. Kipróbáltam a fügét, a datolyát, az epret, és a mazsolát, ám egyik sem bizonyult olyan hatékonynak, mint az aszalt szilva. Természetesen minden zöldség és gyümölcs egészséges, ám a csontok megóvása céljából az aszalt szilva a leghasznosabb" - mondta el a kutatás vezetője, Bahram H. Arjmandi. A szilvában található vastartalom felszívódása is sokkal hatékonyabb, mintha azt tablettában vennénk be. Ezért e párlatomat a vashiányban szenvedőknek ajánlom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése