Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2013. november 22., péntek

Hardy Vajkörte Natúr Gyümölcs Pálinka 2013.



417.

2013/1028
 
 
 
AQUAVINICUM

NATÚR

GYÜMÖLCS
 
 

  Hardy Vajkörte 
  üvegben érlelve
 


A mai napon egy olyan gyümölcsből készült pálinkát szeretnék bemutatni, amelynek fája évtizedek óta ott áll az udvar széltől védett, hátsó szegletében. Termett is szépen szinte minden évben annak ellenére, hogy se közel, se távol másik körtefa nem állt készen arra, hogy beporozza, így minden bizonnyal önporzó. Sokáig bizony nem tudtam a nevét, hiszen, aki ültette már régóta halott volt. Idén aztán alaposan kitett magáért a fa, mert roskadásig megtelt sárgábbnál-sárgább gyümölcseivel. Nem is hagyhattam hát ki az alkalmat, hogy elsőként ebben az évben önállóan is cefrét készítsek belőle. Ehhez persze a nevét is ki kellett nyomoznom. Szerencsére Bereczki Máté egykori nagy tapasztalattal és tudással bíró gyümölcsészünk jól leírta a különböző körte fajtákat, és így felfedezhettem az udvar sarkában díszelgő fánk nevét, amely a Hardy vajkörte. A rajta függő rengeteg gyümölcs miatt méreteik kisebbek voltak a megszokottnál, és ebből adódóan az érés ideje is igen elhúzódott. Egyszerre volt rajta érett sárga, és éretlen zöld. A földre hulló gyümölcsöket nemcsak én vártam örömmel, de bizony a hangyákkal is meg kellett vívnom értük. De három nap alatt mindig sikerült annyit összeszednem, hogy azt le tudjam egy hordóban cefrézni. Csekély mennyiségű almát is adagoltam hozzá, hogy azzal a savtartalmát stabilan tudjam tartani az erjedés ideje alatt, amit persze egy kis citromsavval is megerősítettem. A gyümölcsöket gondosan megmostam és összezúztam egy pisztolyfúróba helyezett keverőszárral. Minden egyes esetben pektinbontást is alkalmaztam, és természetesen fajtaélesztővel való beoltást is. Az erjedés három hét alatt minden esetben le is zajlott, amely végén kiváló illatú cefre jött létre. Bereczki Máté leírásához visszakanyarodva, aki a következő észrevételt fűzte a fajta leíráshoz: Abból ítélve, hogy Aradon, Szakolczay Lajos barátomnál jól díszlik és rendesen terem; nagyon valószínűnek tartom, hogy hazánkban mindenütt, a hol a föld nyáron át is elegendő nyirkos maradhat, jól fog díszleni és teremni is. Nálam a Gellért vajonca, mint mondám, nem nevel egészséges fát és így, ha fajom azonos a Hardy vajoncával, alig hiszem, hogy vidékem viszonyai közé beillenék. Nálunk azonban ez a körte nemcsak az asztal dísze, hanem pálinkáim ékessége is lesz, mind natúr, mind saját fájával érlelten, mind pedig, saját aszalt gyümölcsével ágyazva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése