Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2013. augusztus 16., péntek

Boros Erdei Faeper Érlelt Vadgyümölcs Pálinka 2013.



400.

2013/0809
 
 
 
AQUAVINICUM

ÉRLELT

VADGYÜMÖLCS
 
 

  Boros Erdei Faeper 
  eperfával érlelve
 
 
Szinte napról-napra pontosan három évvel ezelőtt kezdte el a pincészetünk a pálinkáink, párlataink elkészítését. Természetesen korábban is főzettünk ki törkölyt, de igazából a tudatos, sorozatban készített italaink ekkortól kezdve készültek. Azóta sikerült 400 féle pálinkát, párlatot, likőrt elkészítenünk, ami azt hiszem önmagáért beszél, és ebből közel 100-at versenyen is megméretettünk, amelyek aztán érmet is hoztak a pincészetünk dicsőség táblájára. A 400 szép szám, ami azt is jelenti, hogy legalább ennyi hordó cefre készült el, alapos, gondos munkával. Ma ezen az ünnepi napon a tegnap bemutatott párlat folytatásában annak érlelt változatát szeretném figyelembe ajánlani azoknak, akiket érdekel. Az utóbbi napokban többen is főzettek faeper pálinkát nálam, akiket örömmel tájékoztattam arról, hogy hogyan lehet egy kicsit ezt a párlatot különlegessé tenni. Természetesen egyik módja ennek a fával történő érlelés. Hiszen a pálinka érlelés egyik közkedvelt fája az eperfa, akkor már miért is ne éppen a saját gyümölcséből készült pálinkánál ne alkalmazzuk ezt a fás érlelést. Figura József uradalmi erdész így ír róla 1880-ban: "Európába Chinából hozatott, s ma a tenyész­tés által töb válfajt számlál, melyek közül legismertebbek a következők : a fehér vagy vörhenyes gyümölcsű édes eperfa, Morus alba; a fekete gyümölcsű savanyu eperfa, M. nigra; a nagylevelü eperfa, M. Moretti, mely névét Moretti Pál olaszországi tanártól vette, ki e fát Európában elterjeszté; a legnagyobb levelii eperfa, M. ledvona és M. Giarvola, melyek selyemtenyésztés czéljából - leveleik tápértékét tekintve - kivéve a savanyu eperfát, legkedveltebb fajok. Ezekhez tartozik még a piros eperfa, M. rubra; a cserje eperfa, M. multicaulis, valamint a török eperfa, Morus constantinapolitana, nagy fekete gyümölcsével. Ide tartozik továbbá a festő eperfa, Broussonetia tinctoria, mely Braziliában a fiset-fusztik vagy sárga fát szol­gáltatja; és végül a chinai és japáni papir-eperfa, Broussonetia papyrifera." Sokan kedvelik ezt a különleges pálinkát, de nagyon kevesen állnak neki elkészíteni azt, jól pedig még ennél is kevesebben képesek elkészíteni. A júliusi, augusztusi kánikula bágyadtsága friss, elegáns előadás keretében. Illatában citrus, friss szalmaillat játszik. Ízében fűszerek, érett faeper, kis fás tompasággal, vékony, de kemény gerincre fűzve. Nagyon különös fűszeres illat, kicsi gyógynövényes jegyekkel, ami őt jellemzi.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése