Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2013. január 2., szerda

Zweigelt Szőlő Natúr Törkölypálinka 2012.


262.

2013/0102

AQUAVINICUM

NATÚR

TÖRKÖLY

 
Zweigelt szőlő
  üvegben érlelve
 
 
 A naptárban beköszöntött az újév, az Úr 2013-as esztendeje, de a pálinkakészítésben nyilvánvalóan ez nem sok mindent jelent. Ennek ellenére nyilvánvalóan folytatódik a munka. Olyannyira, hogy ezúttal éppen a törkölyök világába indultam el egy kis íz, és illatkalandozásra. Az Aquavinicum Párlat Rendszerben már tavaly is elkészítettem ezt a fajta párlatomat, de igazából versenyen nem indítottam, mert az előzetes kóstolások alkalmával némi hibát találtunk benne. Természetesen ennek ellenére az idei évben ismét kipróbáltam ezt a fajta alapanyagot. Sokszor és elég sokat írtam már erről a fajta szőlőről, nem is véletlenül, hiszen kedvelem az ízét és az illatát. Mivel évtizedeken keresztül csak a nagy terméshozama miatt használták, kevés termelőnél találkozunk igazán jónak mondható zweigelt borral. A nagy pincészeteket leszámítva nem is igen foglalkoznak vele annak ellenére, hogy erős hozamkorlátozás mellett élénk savainak, gyakorta cseresznyére és meggyre emlékeztető fűszeres illatjegyeinek és sima struktúrájának köszönhetően kifejezetten szép tud lenni. Sógorom bátyjának az ültetvénye éppen a pincészetünk felett található meg, ahol szép számú zweigelt tőke található meg. A lankás oldal éppen északra tekint le, a nap egész nap éri, de mindig a hegy felől némi árnyékból és nagy szögben, így igazán különleges aroma anyagokat képes produkálni. Jó fagytűrő képességei miatt ebben az évben is szépen termett neki, így a borkészítés után visszamaradt törkölyt nekem adta, amelyet aztán én ledesztilláltam. Érdekessége, hogy ma már mást is készítenek belőle. Például zöldes-arany színű, igazi jellegzetes szőlőillatú és kellemes ízű nagyra becsült olajt. A vörös Zweigelt szőlő magjából készült olaj sokkal értékesebb a fehérnél, a benne lévő OPC (oligomer procianidinok) tartalomnak köszönhetően. 200 kg nyers szőlőtörköly ad kb. 15 kg tiszta szőlőmagot, melyből a legjobb esetben 1 liter szőlőmagolaj nyerhető. 100% természetes, szűretlen olaj, minőségi, szigorúan ellenőrzött és tisztított osztrák kék Zweigelt szőlőmagból, hagyományos kézimunkával hidegen sajtolva. Mi azonban továbbra is maradunk a párlatnál, hiszen abban is megtalálható minden olyan anyag, amely a szervezetünkre kedvezően hat. Fogyasztását ajánlom mártások és hidegsültekhez, de persze kis mennyiségben.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése