Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2012. november 4., vasárnap

Díjazottaink 2012-ben.


Vadőszibarack Natúr Vadgyümölcs Pálinka 2011.


Amiatt is különleges ez a pálinka, hogy valójában ez leginkább átmenet a valódi vadgyümölcsök és a nemesített gyümölcsök között. Sokan úgy vélik, hogy őszibarack pálinkának nem is szabad neki állni, már mint a készítésének, mert nehéz illatanyagait átmenteni a párlatba. Itt a szakértők általában ezt a fajta barackot szokták ajánlani, amely rendkívüli karaktere miatt mégis könnyebben elkészíthető. A mi nehezíti azonban ennek elkészítését az az, hogy nem minden évben terem, például idén sem, mert elfagyott.


2011-ben azonban nagyon szép termés volt, amit ki is használtam, és ennek lett az eredménye a Vas-megyei Pálinkaversenyen 18 pontot elért, de mégis ezüst éremmel díjazott pálinka. Látható is a képen a nyakába akasztott ezüst érem.


Ezen a képen pedig már az oklevelet is láthatjuk, amelyet kapott. Rögtön fel is tűnik rajta, hogy a párlat, a feleségem nevén futott, amelyet el is írtak annak rendje és módja szerint. Tehát e párlattal kapcsolatban két hibát is elkövettek, egyrészt 18 ponttal csak ezüst lett, a másik pedig a nevező nevének elírása. Azt helyesen látjuk, hogy pincészetünk ezt a párlatot a vadgyümölcsök kategóriába neveztük be és ott is került elbírálásra. Ebben a kategóriában több párlattal is neveztünk és ez csak a második legjobb lett. 34 párlatot neveztek ebbe a kategóriába és a ez a párlat a 14. lett.


Ezt a párlatunkat a 3-as bírálóasztal bírálta el, és konkrétan azt is tudjuk, hogy a 18 pont miből, és hogyan adódott össze. 3+4+3+4+4=18. Az első 3-as az illat tisztaságra kapott pont, amely a maximum is egyben. A következő 4 pont az illat karakterre vonatkozik, itt maximum 5 pontot lehetett volna adni, tehát itt veszítettünk el egy pontot. A következő 3 pont az Íz tisztaságra vonatkozott, ahol a maximum szintén 3 pont, tehát itt is a maximumot kaptuk. Az utolsó előtti pont az Íz karakterre vonatkozott, ahol a megszerezhető 5 pontból 4-et kaptunk, tehát itt ment el a másik egy pont. Végül az utolsó pont az ősz harmóniára és a tartósságra vonatkozott és itt is a maximum 4 pontot sikerült megszereznünk.


A fentiekben egy kis ízelítőt adtam abból, ahogyan a bírálók látják, értékelik az adott párlatot. Ebből is nyilvánvalóan látszik, hogy milyen kis apróságokon múlik, hogy egy párlat arany, vagy ezüst érmes lesz. De mindig hozzá is teszik, hogy az a párlat, amely 18 pontot kap egy bírálaton az egy gyakorlatilag hibátlan, kiváló termék. A képen látható hármas együtt ezt a kiváló terméket mutatja együtt, amelyre valóban büszke lehet pincészetünk.


Végül az utolsó képen közelről láthatjuk azokat az információkat, amelyeket már eddig közre adtunk. A 44%-os alkoholtartalom hozzásegít bennünket ahhoz, hogy jobban élvezni tudjuk a gyümölcsös jelleget, amely ebben a párlatban a vadsággal párosul, hogy így együtt lehessen a pálinkák királynője.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése