Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2012. november 6., kedd

Dijazottaink 2012-ben.


Chardonnay Szőlő Natúr Törkölypálinka 2011.


Természetesen még mindig a Vas-megyei pálinkaversenyen díjakat nyert párlataimat mutatom be. Most végre valóban ezüst érmes párlatot fogok bemutatni. Tulajdonképpen egy klasszikus pálinkáról van szó, hiszen a chardonnay szőlőből készült törkölypálinka még hegyközségünk területén is szép számmal található. Akkor már arról nem is beszélek, hogy országosan mennyi kereskedelmi, és magánfőző készít ebből magának pálinkát. Persze fehér szőlő esetében nagyon fontos, hogy a leeresztett bor lémennyiségét miként pótoljuk, illetve, hogy a törköly bogyón erjesztése miként történik meg.


Ezen a képen már jól látható, hogy a pálinkám nyakába bele is akasztottam az érmet, ahogyan azt az én nyakamba is beleakasztották a Vönöcki Pálinkafesztiválon. A 12 érem, amelyet ott pincészetünk nyert eddig minden idők legeredményesebb versenyének volt nevezhető. Az üvegnyakába kötött, és az érmen is megtalálható nemzetiszínű szalag jól szimbolizálja a párlat Hungarikumát. Egy valóban kiváló illatokkal, és szőlőfajtára jellemző zamatokkal rendelkező párlat volt ez.


Ezen az oklevélen már csupán egyetlen hibát fedezhetünk fel és az a feleségem neve, amelyet szisztematikusan mindenhol rosszul írtak. A kategória, amelybe neveztem ezúttal oda is került a párlat, tehát ebben sem hibáztak a szervezők, ahogy mint már említettem a 17 pontos párlat valóban mindenütt ezüst érmet kapott volna. A kategóriába óriási meglepetésként csupán 11 pálinkát soroltak be, ahol 13 pontos volt a legrosszabb és 19 pontos volt a legjobb. Ha pincészetünk egyszer pálinkaversenyt rendezne, majd a jövőben mindenképpen javasolnám, hogy az oklevélre kerüljön rá a pontszám is, amit a párlat kapott, és az egész pontok mellé, a fél pontot is logikusnak tartanám, csak azért, hogy jobban meg lehessen különböztetni a párlatok közötti különbségeket.


Ezt a párlatomat ezen a versenyen az 5-ös zsűriasztal bírálta el. Azt természetesen név szerint nem tudjuk, hogy kik voltak a zsűri tagjai, de ennek nincs is igazán jelentősége. A versenyben a 137. párlatként került a rangsorba, ami azért jelzi, hogy igen nívós mezőnyben kellett helytállni. A chardonnay szőlő nagyon hálás alapanyag, mert bizony bármit készítünk belőle nagyon gyakran jó eredményt lehet elérni vele, akár borversenyen, akár pálinkaversenyen.


A képen jól látható minden, ami ezzel a párlattal kapcsolatos, de azért itt egy kicsit kiboncolgatom azt, hogy miért is lett ez a pálinka csak 17 pontos, csak ezüstérmes. Az első pontszám az illat tisztaságot van hívatott értékelni az oda ítélhető 3 pontból meg is kapta a zsűri tagjai szerint mind a hármat. A második pontértéket az illat karakterére illik kiosztani, amely maximum 5 pont lehet. E párlatom itt elhullatott egy pontot és csak négyet kapott. A következő a harmadik kritérium már az íz tisztaságára vonatkozik, ahol az illatéhoz hasonlóan 3 pont a legjobb, és ez a párlat meg is kapta érte a három pontot. Negyediknek az íz karakter került értékelésre, és ahogy az illat karakter esetében itt is 5 pont a legjobb, sajnos itt is csak 4-et kaptunk tehát itt is elment egy pont. Végül az ötödik szempont az illat és az íz közti harmónia és tartósság, amelyre 4 pontot adhatnának a zsűri tagjai, de ez a párlat itt is elvesztett egy pontot, így hármat kapott és ezzel ki is alakult a 17 pont.


Mint minden natúr kategóriába tartozó párlata a pincészetünknek ez is 44%-os alkoholtartalommal van beállítva, hogy ezen a szinten a gyümölcsösség jobban kidomborodjon. Ebben a kategóriában ennél kisebb alkoholfokkal csak a Győri Likőrgyár Zrt. párlata indult, amely 40% -os volt, a többiek mind magasabb alkoholfokkal szerepeltek, és ennek ellenére többen is jobban szerepeltek. Összefoglalva ez a párlat hozta a tőle elvárt jó eredményt és büszkén kínálhatom és ajánlhatom mások figyelmébe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése