Rigóvári Királyleányka 2011 - es száraz fehér bor

 

Királyleányka 2011-es

száraz fehér bor

Az utóbbi hetekben, de talán mondhatom azt is, hogy hónapokban méltatlanul keveset foglalkoztam a 2011-es évjáratú boraimmal. A boraim a Vinoricum rendszerben kerültek ezúttal is elkészítésre. Mivel a szüret időszakában már a Sabeikow és Társa Kft alkalmazásában álltam, mint pálinkafőző mester, így bizony elég kevés időm jutott a saját boraim pátyolgatására. Általában éjszaka, vagy hajnalban, vagy éppen esős időben és hétvégén tudtam ezekhez nyúlni. Azt azért azonban tudni kell, hogy a borkészítés a megfelelő szürettel kezdődik el, és, aki már itt az elején elhibázza a dolgokat, akkor az bizony a későbbiekben már hiába várja a jó eredményeket. Ráadásul természetese a Rózsa 2001 Kft.-ben is tovább végeztem a feladataimat, ahol ebben az időben közel ötven hektár szőlőt kellett leszüretelni. Harmadik éve az itteni tulajdonosoktól vásárolom a szőlőt, no nem mindegyiket, de a jelenleg szóban forgó Királyleánykát igen.Ez ebben az évben is így történt. Az alapanyag kifogástalanul jó volt, talán kicsit a szüret időpontja haladta el az optimális időt. Ennek ellenére sikerült bort készítenem belőle még ha nem is igazán reduktív módon, bár mindent elkövettem az oxigén kizárására. A következő apró botlás az volt, hogy túl sokáig maradt a bor az alján. Végül a fejtéseket követőn a megszokott derítésem is elmaradt az idő hiánya miatt. Ennek ellenére a Bátaszék városi borversenyen bronzérem díjazásban részesült. De ennek a díjnak is van egy kis története. Idő hiányában már egyébként is csak két mintát vittem a versenyre. Az átvételt a bátaszéki hegyközség elnökének Nagy Istvánnak a borásza végezte, akit immár több éve ismerek a Rózsa 2001 Kft-én keresztül. Keresztnevünkön is szólítjuk egymást, így a minta leadásakor sem jeleztem külön a nevemet, csak a másik mintánál, mert a kékfrankos rozémat évek óta a feleségemnek ajánlok. Az eredmény hirdetésre nem is tudtam elmenni, mert akkor éppen Villányban vettem részt egy pálinka bírálói tréningen, amelyről nem szokott az ember ide-oda autózni. A lányaim felléptek a borverseny eredmény hirdetésén mivel hastáncolnak, és így megbíztam őket, hogy esetleg, ha kapunk valamit a borainkra, akkor azt bátran hozzák el. Másnap hívtam is őket, de mondták, hogy a a nevünk nem hangzott el, így nem lett semmi eredmény. Túlzottan nem is feszegettem a dolgot, mert én sem éreztem ezeket a boraimat túl pengének. Néhány héttel később azonban a boltban összefutottam a bátai hegyközség elnökével Gelencsér Sándorral, aki kicsit méltatlankodva említi, hogy nem-e ismerek én olyan bátai borkészítőt, akinek Schmith József a neve. Mert őrizgeti az oklevelét, de az nem akar érte jelentkezni. Hát magam sem ismertem ilyen nevűt, de a gyanú már feléledt bennem, és meg is jegyzem a hegybírónak, hogy amennyiben 104-es, vagy 105-ös volt a minta sorszáma, és Királyleányka fehérbor, vagy Kékfrankos rozé az oklevél díjazottja akkor sejtem, hogy ki lehet a nyertese. Pár nap múlva aztán jelezte is a hegybíró, hogy meg van a tulajdonosa az oklevélnek, tudja, hogy ki az a Schmith József, és nevetve közölte, hogy én vagyok. Az átvevő kedves ismerősömnek nem ugrott be a vezeték nevem, de tudta, hogy valami sváb név, Schmith, vagy Muth majdnem eltéveszthető. Azóta ez a kis történt rögzült ehhez a boromhoz, amelyből persze kíváncsiság kedvéért párlatot is készítettem. Az egésznek az a konklúziója, hogy ha a bor nem is sikerül nagyon tökéletesre, de ilyen kis történetek kerülnek mellé, akkor a pincékben még sokáig emlegetni fogjuk pár pohár bor mellett ezeket a sztorikat.