Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2012. május 31., csütörtök

Fehér Furmint szőlő


Fehér furmint

A furmint, fehér bor készítésére alkalmas szőlőfajta, a Vitis vinifera Pontian Balcanica ága, jellegzetes magyarfajta, a legjobban aszúsodó magyar szőlő. Őshonos, magyarfajta. Vannak kutatók, akik szerint a 12-13. században francia - vallon telepesek hozták magukkal. Ezzel szemben a növénytani kutatások bebizonyították, hogy a furmintot a 13. században már valóban ismerték, termesztették, sőt az 1200-as években, Sopronban is említik a furmintot Zapfner néven. Nagyváthy János kutató állapította meg először: a Furmint mindenütt van, de százféleképpen ismerik. Ez pontosan így van, Erdélyben Som-nak nevezik, de régen ismert volt még a kereszteslevelű, hólyagos, nemes, lazafürtű furmintok is. Amiatt, hogy eredete nem pontosan ismert, vannak, akik szerint Dél-Itália, mások szerint a mai Horvátország és Szerbia területén elterülő Szerémség, de lehet a mai Magyarország is. A nyelvészek szerint a „furmint” név francia jövevényszó, ami végső soron a latin frumentum szóból származik, amely „gabonát” jelent. Az elmélet szerint a cukortartalom növelése érdekében szalmán aszalták a szőlőt, így készült az édes bor. A filoxéra előtt az egyik legelterjedtebb fajta volt itthon, jelentőségét utána elvesztette. Hasonnevei: Zapfner, Szigeti, Som, Posipel, Moslavina Mosler, Furmint bianco, Sipon, Szalai. Bihari boros, Biharboros, Demjén, Formont, Furmin, Gemeiner, Görin, Görgény, Kéknyelű, Szegszőlő. Tipikus regionálisfajta, a Kárpát – medencén kívülre nem nagyon került belőle. Elterjedt a tokaji régió Szlovákiához tartozó részében is. Ausztriában moslernek nevezik. Kis ültetvények találhatók Szlovéniában, ahol a neve sipon. Termesztik még Horvátországban, Romániában és a volt szovjet tagállamokban is. Itthon, Tokaj-hegyalján és Somlón meghatározó fajta. Magyarossági termőterülete: 4.340 ha, és ezzel a második legnagyobb területen termesztett fehérszőlő hazánkban. A furmint Hegyalja legnemesebb szőlőfajtája, mintegy 65%-os jelenlétével domináns szerepet tölt be a borvidéken. A Furmint szőlő szinte minden jó tulajdonsággal rendelkezik; betegségre nem hajlamos, a téli fagynak ellenáll, szereti a jó napos fekvést. Forró nyár, esővel váltakozó meleg ősz érlelik meg az aranyságra bogyókat. Későn érő, kiválóan alkalmas aszúsodásra. A fajtacsoporton belül megkülönböztethetünk fehér, piros és változó furmintot. A legelterjedtebben termesztett, domináns változat a fehér furmint egy későn – október második felében – érő fajta. Tőkéje erőteljes növekedésű, a talaj iránt nem igényes, de a kötött, mély, ásványi anyagokban gazdag talajokon hozza legszebb formáját, és a vulkáni málladékon és löszön is jól terem. A homokot, köves öntéstalajokat nem kedveli. Közepes illetve bőtermőfajta. A levele alig tagolt, szélessége és hosszúsága nagyjából megegyező, vastag, kissé hólyagos. Fürtje laza, középnagy (átlagsúlya 10 dkg), bogyói közepes nagyságúak, sárgászöldek, napos oldalukon rozsdásak, hosszú nyelűek, kissé vastag héjúak, ropogósak, lédúsak, jól beérve szépen aszúsodnak. Fogékony a Botrytis gombafertőzésre, de kedvező évjáratokban a rothadás nemesrothadás jellegű. A furmint teljes érésben egy szép, lendületes nagy testű fehérbor is lehet, későn szüretelve, cuveének palackozva is kiváló, de leginkább az aszú alapját jelenti. Az aszúboroknak a testességét, gerincét adja a furmint, de önmagában nem készítnek belőle aszút, rendszeresen keverik muskotállyal és/vagy hárslevelűvel, melyek az ízeket, a gyümölcsösséget biztosítják az aszúknak. Főleg Tokaj-hegyalján és Somlón termelik. Bora savdús, önálló, harmonikus összetételű, jellegzetes finom illatú és kellemes ízű pecsenyebor, illetve aszúsodva finom csemegebor (aszú, szamorodni) – ez az édes tokaji aszú alapszőlője. Tokaj-hegyalján hagyományosan október 28-án, Simon és Júda napján kezdődik a szüretelése. A reduktív furmint aperitifként, hideg és meleg előételekhez, sós tészták, olasz tészták, friss sajtokhoz jó páros. A tokaji termelők nem titkolt szándéka, hogy a fahordós érlelésű furmint – korszerű termesztéstechnológiával – versenytársa legyen a világban ismert, nagy testű fehérboroknak, így a burgundiai chardonnay-nak. Néhány termelő jó irányban halad a cél eléréshez, ezek a fahordós furmintok nagy testtel, gazdag és változatos illatokkal és ízekkel rendelkeznek. Csúcsát 3-4 éves korában éri el. Attól kezdve jó esetben 10-15 évig is élvezetes marad. Nagyságát valójában ízbeli tisztasága adja, eleganciája csak Rajna menti száraz rizlingekhez hasonlítható. A vulkáni talajtól származó mineralitás mellett a bor lényegét adó szép savak inkább azokat érintik meg, akik már a borok-adta magasabb élményeket is képesek feldolgozni. Sokan keménynek tartják. Az is lehet, ha éretlen vagy túlterhelt tőkéről szedett szőlőből készül. A nagy száraz fehérborok születését elősegíti, a tokaji talaj ásványi anyagokban való gazdagsága is. A barrique furmint kiváló kiegészítője lehet a füstölt sajtoknak, a parázson vagy grillen sült halaknak, vagy csirkének, a tejfölös – gombás ragus ételeknek, ragus halételeknek, a vajban párolt zöldségeknek. Itt a száraz furmintok ideje! Nemrég a világhírű borkritikus, Jancis Robinson is ódákat zengett erről a szőlőfajtáról, és mi csak egyetérteni tudunk vele. Rendkívül sokoldalú, készülhet belőle friss, körtés-almás, gyümölcsös bor. Komoly, nagytestű, gazdag és ásványos, amelyben fontos szerepük van ebben Tokaj dűlőinek: a talaj változatossága minden dűlőben más-más karaktert és stílust kölcsönöz a boroknak. Külön öröm, hogy egyre több kiváló ár-értékű bor is szerepel a száraz furmintok között. Illata birsalma, birskörte, barack - friss és aszalt-, őszibarack, szegfűszeg. A friss furmintokban kukorica, sósság, kovakő és föld. Ez utóbbi kategóriában legismertebbnek a nagytestű, hordós érlelésű tételek számítanak, de léteznek könnyedebb, gyümölcsös furmintok is, sőt, az utóbbi években pezsgőt is egyre többen készítenek ebből a százarcú szőlőfajtából. A hosszú hordós érlelés közben gyümölcsös-édekés telt ízeket kap, amihez megállapodott, lekerekedett, szép savak társulnak. Méltó kísérője lehet egy franciásan elkészített kacsa- vagy libamájas – vargányás pástétomnak, de vörös húsok mellékleteként sem vallana szégyent. Cseppenként kortyolgatva ösztönöz az elmélkedésre, a bölcselkedésre, segíti a magvas gondolatok megfogalmazását. Nagyon ízletes törkölypálinkája, hiszen a rendkívül illatos muskotályos jelleg mellett egy parfümös, édeskés citrus aroma is felismerhető a torkunkban. Kisüsti technológiával készítve, amely a hagyományos magyar eljárás kétszeri lepárlással mindig maradandó élmény fog nyújtani.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése