Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2011. május 20., péntek

Présház avatás



Présház bővítés átadása
2011. május 20.
péntek



Az elmúlt hónapokban szerencsére a munkák mellett volt időm arra is, hogy kicsit a Pincészet körüli környezetet megváltoztassam. A présház mellett lévő szabad területet sikerült előbb tetővel befednem, amely által egy nyitott terasz került kialakításra a nagy fenyő alatt, amelyet bele is építettem a tetőbe. Itt a palázást is úgy kellett megoldanom, hogy a szél által állandóan mozgásban lévő fa törzse ne törje össze a palákat, hanem mindig legyen annyi hely, hogy az biztonságosan kilenghessen. A tető elkészülte után már felgyorsultak a munkálatok, hiszen esős időben is tudtam dolgozni. Feltöltöttem a helyet homokkal, majd letérköveztem és beton csíkokkal is elláttam ott ahol arra szükség volt, így készült el beton rámpa, amelyet a szintkülönbségeket tudtam kiegyenlíteni, és egy kis támfal, amely esztétikusabbá tette ezt a környezetet. Természetesen vannak még további munkák, amelyeket el kell majd itt végezni, de ezekre a nyár folyamán fog sor kerülni. A felszentelése a helynek is ekkor fog megtörténni, de most már olyan állapotban van, hogy vendég fogadásra alkalmas. Mivel a születésnapom is nem régen volt, így erre a napra egy átadást terveztem, amely során a családunk tagjai vehették elsőnek birtokba a teraszt, ahol egyszerre tudtunk bográcsos főzést végezni és pálinka és borkóstolást végezni. A hely, amelyet készítettem beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, mert 18.-an vidáman elfértünk és este tíz óráig lámpafénynél beszélgettünk és poharazgattunk miközben a fekete rigók éneklését hallgathattuk a Rigóvárból, ahonnan a Pincészetünk is a nevét kapta: Mellurarcum Cellarium. Bátran mondhatom tehát, hogy avatás jól sikerült, amelyhez jó idő párosult és jó hangulat. Terveim szerint ez a főpróba, sok vendég estét előzőt meg, és alapozott meg. Várjuk tehát szeretettel azokat, akik eltöltenének itt egy hangulatos estét, jó borok és finom pálinkák társaságában.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése