Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2011. május 17., kedd

Fehér Akácvirág Párlat 2011. - II.



Fehér Akácvirág Párlat
2011.



A Fehér Akác májusban virágzik. Ekkor a fiatal ágakról leszedett virágfürtökről kézzel lefejtik a virágokat, melyeket papírlapon kiterítve, száraz, szellős helyen, pl. padláson szárítanak. A megszáradt virágokat papírzsákban tárolják. A teljes nyílásban lévő virágokat a fürtökről lefosztva gyűjtjük, majd szellős, közvetlen napfénytől védve szárítjuk, közben sűrűn forgassuk. Én a következő képen javaslom a párlat alapanyagának elkészítését. Különös figyelmet fordítottam arra, hogy a virágzás körülbelül félúton járjon. Nem szerencsés ugyanis az, ha túlvirágzott, de az sem ha még nem teljesen érett be a virág. Ekkor ugyanis már tele van virágporral, amelyet a méhek is gyűjtenek. Fontosnak tartom azt is, hogy a virágok gyűjtését eső után, illetve olyan helyen végezzük el, amely az utaktól távol esik, mert ott nagyobb esélye van annak, hogy a tisztaságát megőrizze. Szedésnek kesztyűben induljunk neki, mert a tövises fa kellemetlen meglepetéseket képes okozni a nem körültekintő gyűjtögetők számára. A szedéskor nincs idő arra, hogy a virágokat leszedjük a fürtről ezért itt ilyenkor nyugodtan szedhetjük szárastól akár metszőollóval lemetszve. A megfelelő mennyiséget begyűjtve otthon terítsük ki a virágfürtöket, de úgy, hogy a napfény közvetlenül ne érje azokat. A párlathoz nyersen, szárítás nélkül használjuk fel hideg eljárással. Tehát lehetőleg minél gyorsabban dolgozzuk fel. Feldolgozás menete a következő. Megfogjuk a fürtöt, a száránál lerázzuk róla az esetleges nedvességet és a rovarokat, majd metszőollóval a virág alatt lecsippentjük azt, hogy a szár ne kerüljön, de még levél se, még véletlenül sem. A következő lépésben a virágokat gondosan megmértem és minden kilógramnyi virághoz tíz liter tiszta szeszt öntöttem, és ezt üvegedényben gondosan lezárva három hónapi időre érni hagytam. A 96 %-os tiszta alkoholban gyorsan és jól feloldódnak a virág porai, és kiázik belőle a benne található minden hatóanyag károsodás nélkül. A három hónap alatt időnként megrázzuk a párlatunkat, majd az érlelési idő végén gondosan leszűrjük, kipréseljük. Ellenőrizzük az alkoholtartalmat, majd 40 %-osra visszagyengítjük. Ekkor ízlés szerint lehet házasítani borpárlattal, törköllyel, vagy éppen seprőpárlattal. Vannak, akik gyümölcspálinkával rakják össze, ilyenkor mindenképpen figyelni kell arra, hogy ne túl aromással fektessük össze, mert akkor mind kettő elveszíti eredetiségét. A házasítás után, vagy a nélkül ekkor már palackozható állapotban van. Én a saját párlatomat önállóan használom, de úgy hogy a három hónap után eperfahordóba helyezem a párlatot és abban még három hónapig érlelem, és csak ezt követően helyezem palackba. Legvégül mindenféleképen fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy fogyasztását csak nagyon kis mennyiségben ajánlom. Elöljáróban tudni kell az Fehér Akácvirág párlatról, hogy ízében teljesen eltér a bodza pálinkától, így mindenképp érdemes megkóstolni, de csak azoknak ajánlom, akik felkészültek az intenzív hatásra. A párlat ízében és illatában is megőrizte a virágos könnyedséget, de egyben rá jellemző karakterességét is. Az aromás anyagok már a szájban lévő ízlelő receptorok ingerlésével javítják az étvágyat, és gyakran bizony a fogyasztást is serkentik. A benne megtalálható flavonoidok emelik a vizelet mennyiségét és oldják a simaizomzat görcseit. A homeopátia az akác virágját gyomorsav túltermelésnél alkalmazza, így erre ez a párlat is használható. A virágból készült párlatban megtalálható az illóolaja a linaloolt, amelynek hatására jó köhögéscsillapító hatása van.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése