Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2010. november 24., szerda

Rigóvári Cabernet Rozé



Rigóvári Cabernet franc Rozé
2010.



Tavalyi évben ebből a fajta borszőlőből nem készítettem önállóan vörösbort, csak rozét csakhogy az igazán nem sikerült túl jól a hordó hiányosságai miatt. Ezt a hiányosságot idén igyekeztem kiküszöbölni. A Telegdi Jánoséktól kapott szőlő nem volt túl optimális állapotban, de ennek ellenére október 8.-án sikerült 17,5 must fokkal leszüretelni. Előre látható volt, hogy sem színben, sem ízanyagban nem a tavalyi ez a szőlő, így azonnal egy mázsa biborkadarka festő szőlőt raktam hozzá a kádra, de előtte levettem róla nyolcvanegy liter színlevet, amelyet reduktív módon kívántam kierjeszteni rozénak. A forrás rendkívül nehezen indult be pedig fajtaélesztőt és tápsót is adtam hozzá. Egy hetes várakozás után elkezdtem a melegítését olajradiátorral, majd a must mennyiség felét kivéve meglangyosítottam és a cukrot abban olvasztottam fel mivel legalább két fokot javítanom kellett mustfokán ahhoz, hogy eltartható bort nyerjünk belőle. További öt nap küszködés után végre elindult a forrás és a kotyogó már úgy dolgozott, ahogy az elvárható volt tőle. Aztán egy hónapig lesem állt a forrás, így azt csak most fejtettem le az aljáról. Többször is kóstoltam és mindvégig érződött benne a cukor, amely végül is teljesen és tökéletesen nem is forrt ki belőle, hagyva magának egy kis édeskés bukét. A fejtést közepes kénnel ejtettem meg, bár a must még mindig elég zavaros volt. Reméltem, hogy ez a mennyiségű kén is elég lesz ahhoz, hogy letisztuljon Szent János napjáig. A 60 literes műanyag hordót úszófedeles tartállyá alakítottam át és légmentesen lezártam a bor tisztulásának érdekében. A színe és íze is a bornak nagyon korrekt volt és komoly reményeket ébresztett bennem arra nézve, hogy jó minőségű és emlékezetes bor válik majd belőle megőrizve azt a gyümölcsösséget és frissességet, amit most is mutatott. E bort a keresztút 4. állomásának ajánlottam, amelyben Jézus Krisztus édesanyjával találkozik. Ezt a tiszta, nyugodtságot, harmóniát kívánom e bornak, amely azt a találkozást is jellemezte. Fogyasztva remélem, hogy bennünket is majd e találkozás könnyes és felejthetetlen hangulata fog uralni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése