Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. január 29., szerda

Kékfrankos Erdei Kökény Natúr Gyümölcs Pálinka 2014.



481.

2014/0129



AQUAVINICUM

NATÚR

VADGYÜMÖLCS



  Kékfrankos Erdei kökény
  üvegben érlelve
 
 
 
 Újabb havazás érkezett, és egyébként is gyászos nap, hiszen ma temettük el körzeti orvosunkat Lehel Pétert. Így aztán a ma elkészített párlatunkat kicsit neki is ajánlom, az ő emlékére. Ha az elmúlt napokban bemutatott italokat figyeljük, akkor a minta alapján most az ágyas kökénypárlat következne, de ehelyett én visszaléptem az elejére és ismét egy natúr kökény pálinkával kezdeném el. Csakhogy így kérdezhetnék mi ebben a pláne. A válasz egyszerű. Annyi kökény azért most nem sikerült beszereznem, hogy tisztán nagy mennyiséget készítsek, ezért egy részéből tiszta italt készítettem a másik részét, pedig kétfelé osztottam. Felbuzdulva a tavaly jól sikerült mustos kökényem sikerén az egyik részt ismét fehér szőlővel házasítottam, de most először a másik részt vörös szőlővel raktam össze, hogy ettől még különlegesebb legyen. Most a vörös szőlővel házasított kökény bemutatását fogom megejteni. Elsőként nyilván kicsit meg kell magyarázni azt is, hogy miként kapcsolódik a kökény és a vörös szőlő. Úgy-e elég ha csak rápillantunk a két növénynek a bogyóira és rögtön felismerjük a közös vonást a színüket. Éppen ezért a kékfrankos szőlőt alkalmaztam a házasítás céljára, egyébként is ennek az ültetvénynek a terasz szélén szedtem a kökényt magát is. A házasítás aránya 80 kg kékfrankos és 120 kg kökény. Az eredmény kipróbálható, és az érlelés után választ is kapunk arra, hogy jól találtuk-e el. Az már a cefrézés során is kiderült, hogy a cefre színe vérpirosra alakult. A kékfrankos későn szedett, böngészet szőlő, alacsony savtartalommal, de annál magasabb cukortartalommal. A szőlő hatására kevesebb vizet kellett a cefréhez tennem, és az eldolgozása is sokkal könnyedébben ment, arról már nem is beszélve, hogy az erjedés is sokkal intenzívebben folyt le. Úgy véltem, hogy fontos a kékfrankos kései szedése, mert egyébként nagyon karakteres szőlő mustja túlságosan eluralná a kökény illat és zamat anyagait, amit persze nem akartam. A desztillálás során nagyon gyorsan kiderült, hogy a szőlőtől igen magas lett a cefre alkoholtartalma, ami természetesen a szándékunk is volt. Illat alapján talán az arányt is sikerült eltalálni, de azért az jellegzetesen vörösboros háttér illatokkal rendelkezik. A kék szín hatására magas antioxidáns tartalmat sikerült elérnünk, amely hatékony védelem az emberi szervezet számára.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése