Bosc Kobak Körte

Herbarium Librum

Körték

Almatermésűek

Rózsafélék családja

Pyrus Communis

Bosc Kobak Körte

 

Nem tudni miért, de valahogy ezt a fajta körtét kicsit talán méltatlanul, de mellőztem nem csak a tudatomból, hanem magából a környezetemből is. Minden bizonnyal mindvégig attól féltem, hogy esetleg a vele való foglalatoskodás kudarchoz vezet. Ezzel szemben a rómaiak a körtének 40 fajtáját ismerték, ma már több mint 300 fajtát termesztenek. Európában a körte az egészség, a szerencse és a remény szimbóluma. A kínaiaknál a hosszú élet, az igazság és a helyes ítélőképesség jelképe. Egyébként nem véletlenül: bórtartalma növeli a mentális éberséget. A rómaiak a körtebort a gombamérgezés ellenmérgének tartották. Ez azonban legfeljebb bizonyos gombák ellen lehetett hatásos, hiszen számos gomba okoz biztos halált. A körtebort a 17. században kúraszerűen fogyasztották, vadon termett és termesztett körte kombinációjából készítették. „Mind az összes édes és zamatos fajta, segít a pocakot leapasztani többé-kevésbé. Azok, amelyek kemények és savanyúak, ezzel szemben legalább ennyire eldugítják.” — figyelmeztet Nicolas Culpeper angol füvesember a 17. században. Általában sem ajánlatos éretlen gyümölcsöt enni, ez a körtére fokozottan vonatkozik. Télire ugyan éretlenül szedjük le a körtét, de úgyis megérik, mire a gyümölcsöstálra kerül. Hűtő hatását télen melegítő fűszerekkel, fahéjjal, gyömbérrel, szegfűszeggel ellensúlyozhatjuk. Íze harmonizál a mandulával, dióval és más olajos magvakkal is. Mindjárt az elején néhány dolgot célszerű ezzel a körtével kapcsolatban tisztázni. Származását tekintve kicsit bizonytalan. Könyvekre terjedő értekezéseket s vitatkozásokat tartottak már fölötte a tekintélyesebb gyümölcsészek. A leghihetőbb azonban, az hogy Franciaországból, annak is egy Apremont nevű mezővárosból, a Felsö-Saone megyéből veszi eredetét, hol jelenleg is Apremonti vajonc név alatt ismeretes. Később a jeles természetbúvár és gyümölcsész, Bosc nevéről Bosc vajoncának keresztelték el. Minthogy azonban ugyancsak Bosc nevéről Van Mons is keresztelt el Bosc kobakjának egy körtét tudni illik a Swates kobakját. Egy bizonyos idő elteltével a „Bosc kobakja" elnevezés majd egy, majd másféle körtére ruháztatott, úgy annyira, hogy most már a valódi Bosc kobakja teljesen kipuhatolhatatlanná vált. Diel egykor Van Monstól valóban a franciák Apremonti vajoncának vesszeit kapta meg „Bosc kobakja" név alatt és csakugyan „Bőse kobakja" név alatt írta le és terjesztette is el. Csakhogy Diel később, egy II- od rendű körte, tudni illik a Sándor cár körte helyett is tévedésből a „Bosc kobakjá"-ról küldött számos megrendelőinek ojtóvesszőket, s így most a Bosc kobakja „Sándor cár" név alatt is szerepel, különösen hazánkban, hol Urbanek és Kovács József is ez utóbbi név alatt nagyban elterjesztették a Bosc kobakját, de nevezik ennek alapján Alexander körtének is. A belga gyümölcsök leírója, Dumortier a „Bosc kobakja" nevet csak egyszer említi föl, s nem számítja azt a belga gyümölcsök közé; különben a többi közt bizonyosan leírta volna azt is. Hasonneveí: Beui-ré Bosc, Poire Bosc, Humbold's Butterbirn, Beurré d'Apremont, Bosc's Flaschenborn, Calebasse Bosc, Sándor cár. Ez utóbbi magyar hasonneve azonban igen hibás; mert az eredeti „Sándor cár" körte egészen más, hitvány gyümölcsöt termő faj, mely napjainkban már tán nem is él többé. Termesztési aránya Magyarországon a legnagyobb. Fája, eleinte buja, később mérsékeltnövésű, elég edzett; korán és rendesen, noha nem is igen bőven termő. Hosszú, nyurga ágaival ritkás koronát alkotó. Birsen nem igen díszlik; vadoncra ojtva gúla- vagy félmagas derekú szálasfának nevelendő. Idősebb korában a sudártól messze kinyújtózkodó ágainak megkurtítása által lombozata sűrűbbé tehető s elég helyes formájú fává alakítható. Helyben és talajban nem igen válogatós; gyümölcsei jól állják helyüket a fán. Téli fagyokra nem érzékeny. Gombás betegségekre fogékony. Vesszői nem számosak, hosszak, meglehetős vastagok, fölfelé állók vagy széles szögekben szétterjeszkedők, hegyük felé is csak kevéssé vékonyodók; könyökösek, kissé hornyoltak, vagyis finoman bordásak; simák, kissé fényesek, pirossal színezett barnák; egyenlőtlen nagyságú szökés pontokkal elég sűrűn, de nem szembetűnően pontozottak; hosszas levélközüek. Porzói: Vilmos, Clapp kedveltje. Érésideje: Október; alkalmas hűvös helyen tartva november közepéig is. Rügyei inkább kicsinyek, mint középnagyok, kúposak, hegyesek, a fától kissé elállók, ezüst szürkével szegélyzett, kissé lazán álló, barna pikkelyekkel borítván, csak kevéssé kiálló ülőlapra helyezkedők. Virágrügyei. Középnagyok, hosszasak, karcsúak, kúposak, hegyesek; kissé vörösesbarna fényes pikkelyekkel borítottak. Levelei nagyok, kissé vastagszövetűek, szív alakúak, vagy széles tojásdadok, inkább vagy kevésbé rövid, szúrós hegyben végződök; laposak vagy csak kissé völgyesek, néha kissé hullámosak; csupaszak, simák, fényesek, világos zöldek; széleiken igen finoman fűrészeltek vagy csaknem ép szélűek. Levélnyelük hosszas, vízszintesen álló kissé merev. Levélpálhái elég hosszak, fonálidomúak, hamar elhullók. Alakja kobak vagy hosszas körtealakú, kelyhe felé mindig hasas. Vastagságának legnagyobb átmérője a szár és kehely közt a középtájon rendesen alul esik, honnét szára felé eleinte domborodva, aztán behajlással fogyva, szembeszökően hosszú vékony kupalakra emelkedik, s többnyire csúcsosan végződik; kelyhe felé, pedig gömb alakúan kidomborodva igen szűk talpban enyészik el, melyre a gyümölcs ritkán állítható föl. Szára hosszú, középvastag, fás, vörhenyes barna, fehér szeplős, a gyümölcs csúcsán függélyesen álló s a gyümölcs folytatásaként húsos gyürüzetből kiemelkedő, vagy némi sekély mélyedésbe helyezett. Kelyhe középnagy, nyílt vagy félig nyílt, rövid, barna osztásokkal ellátott; többnyire csaknem a fölszínen vagy igen sekély és inkább vagy kevésbé tágas mélyedéskében ülő, melynek karimájáról némelykor egyes lapos bordák elenyészően a gyümölcs derekára is szoktak felhúzódni. A gyümölcs mérete nagy vagy igen nagy, 180-280 gramm. Gyümölcsének színe, bőre finom, vékony, nem annyira érdes, mint inkább száraz tapintású, eleinte világos zöld, értével sápadt sárga; napos oldalán is csak kissé élénkebb sárga; pontozata szürkés barna, kissé kiálló, igen szembetűnő; rozsdafoltok és alakzatok nemcsak a szár és kehely körül, hanem a felületén is mindenütt fordulnak elő, s némely földben csaknem teljesen be van vonva finom, fahéjszínű rozsdamázzal. Húsa fehéres, vagy sárgásfehér, igen finom, tömött, teljesen szétolvadó; magháza körül is alig észrevehetően köves szemcsés; leve igen bő, cukros, gyöngéd savannyal emelt, üdítő, kellemes fűszeres ízű. Magháza kicsiny, nyílttengelyű; szűk fiókjaiban ép magvakat rejtő. Jól bírja a szállítást. Bereczki Máté e körte fajtához a következő észrevételt fűzte hozzá írásában: „Más, kitűnő francia gyümölcsész föntebb idézett munkájában azt mondja e körtefajról, hogy a ki csak egyetlenegy őszi körtefának adhatna helyet kertében, bízvást ezt választhatná. Annyi bizonyos, hogy vetekedik is a legfinomabb őszi körtékkel s fája a gyümölcs tenyésztésre annyira nem kedvező sík alföldön is egyike a legegészségesebbeknek, s egyike azoknak is, melyek habár nem is sokat, de mindig biztosan teremnek.” Felhasználását tekintve használatos friss fogyasztásra, befőttnek. A körtefajták legnemesebbjének illatában a gyümölcs felsejlő édességével és citrusos frissességével köszönt. Az érett gyümölcs ízvilágában szépen kidomborodik a kiváló zamatos fajtajelleg, mely fiatalos lendületet kölcsönöz a gazdag aromájú, életteli pálinkának. Körtés kompótossága, olvadó vajassága a szájban hosszan megmarad, végül leheletnyi fanyarsággal ragad magával! Húsételek előtt szinte kötelező!