Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. november 8., szombat

President Szilva Natúr Gyümölcs Pálinka 2014.



709.

2014/1101


AQUAVINICUM

NATÚR

GYÜMÖLCS


 
  President Szilva
  üvegben érlelve
 
 
 Végre elérkezett az egész héten várt hétvége a szombattal, még akkor is ha ez a szombat tulajdonképpen vasárnap volt, hiszen ünnep lévén nem volt nyitva egyetlen bolt sem, így aztán mindenszentek napja alkalmából az emberek 75% ezen a napon kereste fel a temetőket, hozzátartozóik sírját. Én azért ennek ellenére egy gyors pálinkakészítéssel kezdtem a napot. Immár évek óta készítek italokat pincészetemnek, de ezen a napon nem nagyon szoktam ilyen fajta tevékenységet végezni, de ezúttal kivételt tettem. Persze aztán szokás szerint misére mentünk, majd mi magunk is végig látogattuk a vidéki temetőkben fekvő rokonaink sírhelyét. Aztán az estét újfent a pincészetünkben töltöttem. A gyümölcs, amelynek új életet adtam ezen a napon nem volt más, mint egy szilvafajta, még pedig a President elnevezésű. Hát őszintén megvallva ez a fajta nem tartózik kizárólagosan a kedvenc fáim, illetve gyümölcseim közé. Származását tekintve ez a szilvafajta Angliában került kinemesítésre. Érésidejére jellemző, hogy az szeptemberre esik, annak is inkább a vége felé. Gyümölcsére jellemző, hogy nagy, 45-55 gramm átlagú, átmérője elérheti a 40 mm-t is. Alakja megnyúlt, gömbölyded, héja sötétlila, hamvas, húsa zöldessárga, kemény, lédús, enyhén savas, kissé zamatos, magvaváló, elsősorban friss fogyasztásra, vagy aszalásra alkalmas. Termőképessége középerős növekedésű, korán termőre fordul, rendszeresen, bőven terem, különböző termőhelyi körülményekhez jól alkalmazkodik, száraz talajokon gyümölcsei aprók és rosszízűek lesznek, pollenadója: Bluefre, Stanley, Debreceni muskotály, Althann ringló, Ageni, Sermina. Szilvafa permetezése: téli lemosó permetezés január–február, őszi lemosó permetezés november–december, növényvédőszeres permetezés április–május–június–július. Metszése: ültetéskori metszés, 1-3 évig koronaalakító metszés, 4. évtől fenntartó metszés minden évben február-március hónapban. Gyümölcse a sharka vírusra kevésbé érzékeny. Ahogy a gyümölcsének íze nem jött be, úgy éppen fordítva történt a pálinkájával, amely nagyon ígéretesnek indult mind illatban, mind zamatban. Rejtet értékeit kihasználva biztos vagyok abban, hogy az érlelési idő végén egy remek ital birtokosai lehetünk. Ajánlanám ezt a bevállalós férfitársaimnak.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése