Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. november 5., szerda

Fertődi Málna Natúr Gyümölcs Pálinka 2014.



707.

2014/1030


AQUAVINICUM

MATÚR

GYÜMÖLCS


 
  Fertődi Málna
  üvegben érlelve
 
 
 
 Számomra a hét napjai közül a csütörtök a második hátulról a hétfő után. Igazából ez az a nap, amikor már a hétre szánt energiák alaposan megkopnak, és a hétvégi pihenés gondolata olyan erőteljes, hogy egyszerűen elkedvetleníti az embert, hogy még sem ért még el oda. Ráadásul a hét szinte már minden nehézsége nyomja a vállunkat, és alig várjuk, hogy azt végre lerakhassuk, és ismét kikapcsolódhassunk energiát gyűjtve. Éppen ezért, hogy egy kicsit jobb kedvre derüljek egy olyan, italt szeretnék erre a napra bemutatni, amelynek elkészítésére régóta vágytam, de valahogy sohasem tudott megvalósulni. Ami persze nem véletlen, hiszen egy bogyós gyümölcsből pálinkát készíteni nem könnyű. Miért is? Egyrészt nagyon sok kell belőle, nagyon kevés italt tudunk előállítani ebből, és ami még megnehezíti a dolgunkat nagyon gyorsan romlandó is. Most már elárulhatom, hogy ennek a pálinkának az alapanyaga a málna. Azt is szerencsének tarthatjuk, hogy nem vásárolt alapanyagból készítettük, hanem saját termésből, ami persze nem könnyítette meg a cefrézést, hiszen egyszerre sokat nem tudtunk belőle leszedni. Ráadásul nem tüskétlen a málnánk, így annak szedése a nyári melegben embert próbáló feladat volt. Persze az érési idő végén kaptam meg a szedés lehetőségét a családtól, amikor már a fagyasztóba és a dzsemnek való is elkészült. A lányaink is kicsit már ráuntak annak kétnaponkénti fogyasztására. A málna, amúgy a Fertődi zamatos fajta, ami nem folyton termő, de azért bőven, és kiegyensúlyozottam termőfajta. Gyümölcse gömbölyded közép nagy, harmonikusan édes-savanykás, zamatos ízű, kiemelt jelentőségű fajta, “guruló” minőségű, jól szállítható, gyors fagyasztásra a legkeresettebb fajta, friss fogyasztásra és konzervipari célra is megfelelőnek mondható. A Fertődi Kutató Állomásán Kollányi László és munkatársai állították elő. 1986 óta gyorsan növekszik a részaránya a telepítésben. Életerős, nagyon erős növekedésű, bőségesen sarjadzó, kiváló megújuló képességű fajta. Vesszői sárgásbarnák, közepes vastagok, mereven felállók, csúcsuk lehajló, kéregrepedésre nem hajlamosak. Hajtásai a hazai hideg teleket fagykárosodás nélkül elviselik. Rügyfakadása késői. Középkésői érésű fajta. Ízben is ontja magából a gyümölcsöt, egy kis citrusos feelinggel megfejelve. Utóíze hosszú és emlékezetes.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése