Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. november 7., péntek

Fertödi Málna Ágyas Gyümölcs Párlat 2014.



708.

2014/1031


AQUAVINICUM

ÁGYAS

GYÜMÖLCS


 
  Fertődi Málna
  üvegben érlelve
 
 
 
 
 A péntek mindig az a nap, amely kellemes bizsergéssel, és tudattal tölt el, hiszen a hétvége kapujában vagyunk. Igaz ez a hétvége nem annyira a pihenésről fog szólni, hanem sokkal inkább a temetők felkereséséről, halottaink sírjainak felkereséséről. Nálunk ez már ezen a napon megkezdődött, hiszen vendégek érkeztek Székesfehérvár mellől. Igaz én csak este tudtam csatlakozni hozzájuk, mert Szekszárdra is el kellett ugranom a borászboltba szükséges felszerelések beszerzése végett. Ez kis bevezető után rá is térnék a napon regisztrált italunk bemutatásához. A folytatásban a tegnapi málna második részét készítettem el ágyas változatban. Joggal mondhatnák, hogy az érlelt kimaradt ebből a fajtából, de ez nem véletlen, hiszen a málna párlat illat és zamatanyagai nem nagyon szeretik a hordós érlelést, ahhoz túlságosan illékonyak. Minden elsőként elkészült gyümölcs párlatomnál szokásom volt bemutatni a gyümölcsnek magának a történetét is, ami ahhoz szükséges, hogy fogalmunk legyen arról, ha beszélni akarunk róla egy-egy kupica társaságában. A legenda szerint az Olümposzi istenek kedvelt csemegéje, a málna az Ida hegy lejtőin látta meg a napvilágot, innen származik elnevezése is: „vadszeder az Idáról”, azaz "Rubus idaeus". Sokkal valószínűbb azonban, hogy a málna Európa hegyvidékein őshonos (mi több, például a Dauphinéi Alpokban, a Vogézekben vagy a Francia Középhegységben a túrázó ma is találhat erdei vadmálnát). Már az ókorban is gyógynövényként volt ismert. A középkorban elsősorban kolostorokban foglalkoztak vele. Carolus Clusius már 1601-ben különbséget tett vörös és sárga fajták között. A múlt században, amikor az erdőkben folytatott gyűjtögetésnek (gally-, gomba-, gyógynövény-, gyümölcsszedés) a szegény emberek életében olyan nagy jelentősége volt, sok málnát gyűjtöttek be a tölgyerdők széleiről, tisztásairól, és ez a szokás egészen a 20. század közepéig tartott. (A két világháború között megjelent gyermekkönyveknek még kedves motívuma volt az erdőszélen málnázó mackócsalád.) Ekkor sem merült fel még az emberekben az ebből való párlat készítése. Nem úgy, mint az elmúlt tíz évben, amely során szinte minden kereskedelmi főzde terméke között fel lelhető. Az ágyas változata leginkább hölgyeknek ajánlott, akik nagyon tudják szeretni.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése