Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. július 9., szerda

Meteor Meggy Érlelt Gyümölcs Pálinka 2014.



606.

2014/0709


AQUAVINICUM

ÉRLELT

GYÜMÖLCS



  Meteor Meggy
  meggyfával érlelve
 
 
 
 
Nem mondhatnánk, hogy igazán nagyot fordult az időjárás a mai napra, hacsak ez nem az, hogy most kicsit később jött meg a reggeli zápor, mint előző napon. Aminek köszönhetően a szőlőben ért utol bennünket. Ilyenkor aztán autóval időben ki kell menekülni, különben az utasok tolhatják azt. Ha pedig itt ma sem dolgozhattunk, akkor fogtam magamat és irányba vettem a szeszüzemet, ahol újabb különlegességek elkészítésének álltam neki. A tegnap bemutatásra került francia cseresznyefajta után ezúttal egy korai magyar meggyfajta desztillálását végeztem el. Azért az a tény, hogy egy gyümölcs korai, az azért rányomja a bélyegét annak illat és zamat anyagaira is, amelyek felett leginkább a savak uralkodnak. Ez a korai meggy a Meteor névre hallgat. Néhány dolgot azért erről is érdemes tudni, amikor neki állunk belőle párlatot készíteni. A Pándy és a Nagy Angol meggynek a keresztezéséből született meg ez az újfajta. Maliga Pál és Apostol János fajta nemesítő munkájának köszönhetjük e gyümölcsöt, amely három héttel megelőzi a pándy meggyet, így érés ideje már június 5, vagy még akár egy kicsit előtte is lehet. Fájának jellemzői, hogy fája sajmeggy alanyon erős, meggy alanyon középerős
növésű. Fiatal korban mereven feltörekvő, ritkán elágazó, idősebb korban kissé szétterülő koronát nevel. Gyümölcse átlagosan 21-22 mm átmérőjű, átlagosan 4,5-5,5 gr tömegű. Alakja kissé lapított gömb, a varratnál bemélyedt felületű gyümölcsök előfordulása a fajtára jellemző, jellegzetes fajtabélyeg. Színe éretten sötét kármin piros, héja közepesen vastag, felülete fénylő, száraz tapintású. Húsa közepesen kemény, finoman rostos, sötétpiros. Festőlevű. Íze kellemesen savanykás-édes, jellegzetesen meggy zamatú. Magja kicsi, mag-hús aránya mindössze 4,0-6,0 százalék. Friss fogyasztásra, fagyasztásra és konzervipari felhasználásra egyaránt alkalmas, valamint ivólékészítésre alkalmas gyümölcse. Éretten is sokáig a fán tartható. Kocsánya rövid. Termőképessége, hogy középerős növekedésű, korán termőre fordul, rendszeresen és bőven terem, öntermékeny. A belőle készült cefre nem volt túl magas alkoholú, sőt illatában is kicsit visszafogottra sikeredett, de azért a három hónapos pihentetés után remélhetőleg majd megmutatja igazi arcát. A saját fájával történő érleléssel pedig színében is a gyümölcsre akarunk emlékezni.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése