Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. május 16., péntek

Vegyes Vörös Bor Natúr Borpárlat 2014.



571.

2014/0429


AQUAVINICUM

NATÚR

BORPÁRLAT



  Vegyes Vörös Bor
  üvegben érlelve
 
 
 
 
 Ritkán fordul elő olyan, hogy egy rövid hét után, azt egy még rövidebb hét követi. Pedig ez most előfordult ezekben a hetekben. A három napos munkahét olyan, hogy éppen elkezdjük, és máris a végén találjuk magunkat. Ráadásul ez a négy nap nem is lesz eseménytelen, hiszen elkezdődtek a középiskolai ballagások, és a legidősebb keresztfiam is nagy próbatétel előtt áll ez által. Neki is készülődünk már ezekben a napokban az ünneplésnek, és persze az ajándékok megvásárlásának is, hiszen a hétvégén erre már nem lesz mód. Mindezek mellett azért a munkáinkkal sem álltunk le és lepárló üzemben a munka gőzerővel folyt. A borpárlatkészítésnek nagyjából ezeréves hagyománya van Európán, hiszen akkor még gabonaszeszt és borpárlatokat készítettek. A gyümölcs pálinkakészítés csak a 16-17. században kezdődött. Könnyű dolgom volt, hiszen a bor desztillálása nem kíván különösebb erőfeszítést. Egyszerűen beszivattyúzza az ember a bort az üstbe, elindítja a programot, előtte azonban egy kis szilikonnal meghinti a tetejét, hogy a forráskor az ne kezdjen el habozni. Figyelni leginkább ilyenkor arra kell, hogy az esetleges kéntartalom át jön-e a párlatba vagy sem. Ezúttal feleségem idős keresztapjának borra nem tengett túl kéntartalomban, így a párlat is viszonylag elfogadható illatanyaggal készült el. Maga a bor nem bogyózott törkölyből készült, de meglepő módon ebből a borpárlatban nem jelentkezett semmi. Valószínűleg a magasa csersav tartalom az idő multával, a kénnel együtt eltávozott még az alapanyagból. A vörösbornak, amely a régen megszokott falusi vegyes összetételű szőlőnek köszönhetően elég semleges íz anyagai voltak. Párlatrendszerünkben azért helyeztem bele azt az italt, hogy kóstolásokkor legyen egy olyan támpontunk is, amelyből megtudhatjuk azt, hogy eleink vajon milyen párlatokat ihattak előttünk. Aztán pedig a borpárlat egyébként sok más egyéb dologra is alkalmas, például likőrnek, vagy különlegesebb fűszerek ágyazására, amely ettől gyógyitalként is funkciónálhat. A párlat egyébként nem folyt le túl magas alkoholtartalommal, amely egyébként jellemző lenne a borpárlatokra, de mindezek ellenére mennyiségileg azért szépen adott. Ez az ital is a későbbiek során blendelésre, házasításra fog kerülni, de azért kóstolásra is alkalmas természetesen.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése