Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. május 14., szerda

Sárga Mirabella Szilva Natúr Vadgyümölcs pálinka 2014.



569.

2014/0427


AQUAVINICUM

NATÚR

VADGYÜMÖLCS



  Sárga Mirabella Szilva
  üvegben érlelve
 
 
 
 
 Nálunk, római katolikusoknál érdekes módon a hét mindig a vasárnappal kezdődik el, nem, pedig a hétfővel. Ez egyébként nem is olyan rossz dolog, mert így nem kell egy hetet végig szenvedni az ünnepért, hanem mindjárt azzal az örömmel indíthatjuk a hetet. Ezen a vasárnapon, duplán is ünnepelhettünk, egyrészt a vasárnapot magát, majd utána a húgom születésnapját, aki egyben nem olyan régen szintén csatlakozott a pincészetünkhöz, immár ő is a saját italaival. Ezúttal mondhatjuk, hogy az egész pincészetünk, annak minden tagja jelen van az ünneplésen. Az ünneplés mellett persze dolgoztunk is, mert amíg a bográcsban a kakas pörkölt rotyogott, addig az üstben egy hordónyi vadszilva cefrét is meg rottyantottunk. Közismert tény, hogy ez a fajta szilva, amelyet közismertebb nevén fosókának is neveznek nem sok alkoholtartalommal bír, hogy abból szerény mennyiségű pálinkát tudtunk csak kihozni. A sárga Mirabella, mert ez a cefre ebből a vadon termő gyümölcsből készült több néven is ismert külföldön. Ilyen a petite mirabelle, vagy a gelbe mirabelle. Származását tekintve mindenki megegyezik abban, hogy a nevéből kifolyólag Francia eredetű lehet, de az igazság az, hogy egészen pontosan nem tudjuk, hogy honnan is indult el a világot meghódító útjára. Annyira régi fajta, és a földgömbön annyira régóta el van terjedve, hogy a kezdetet már lehetetlen kibogozni. Az azonban egészen biztos, hogy ahol szilvafa terem, ott megtalálható ez a vad változata is. Annyira különleges maga a fája is, hogy vannak országok, ahol nem is faként nevelik fel, hanem élő sövényként, amelynek sűrű tüskés ágai között még a madarak sem szívesen közlekednek. Az elmúlt évtizedekben méltatlanul mellőzött gyümölcs volt, amelynek terméseit csak a madarak fogyasztották, de ennek hála, alaposan el is terjesztették a magját. A pálinkakultúra fellendülésével aztán hirtelen ismét felbukkant a semmiből ez a gyümölcs, és annak értéke ismét megemelkedett, sőt így már annak nemesített változatai is megjelentek a piacon. Illatában intenzív kerek, nagyon ízletes gyümölcs, enyhe citrus, jázmin és kakukkfű illatokat érezhetünk. Pálinkája ízében a gyümölcsös fajta jellege erősen érezhető, hosszú testes ízekben cseng le. Harmóniája könnyedén magával sodor. A férfiak egyik kedvenc pálinkája. Fogyasztható rántott és diós ételek mellé is.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése