Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. március 13., csütörtök

Izabella Szőlő Natúr Gyümölcs Pálinka 2014.



524.

2014/0313


AQUAVINICUM

NATÚR

SZŐLŐ



  Izabella szőlő
  üvegben érlelve
 
 
 
 
Folytatódott ezen a napon is a tavaszias idő, sőt már reggel sem ment a hőmérő higanyszála nulla fok alá, amiért a bimbóban lévő gyümölcsfáink nem igazán haragudtak meg, hiszen a délutáni meleg, pedig egyre több életet csal a rügyekbe, így a mandula után, már a kajszibarack fák virágai is kibomlottak. A madarak zenélése mellett, az apró rovarok is egyre élénkebben mozognak, ami a szőlő metszés munkáját is örömtelibbé tudja tenni. És, ha már a szőlőmetszésről beszéltem, akkor a mai napon bemutatásra kerülő párlat sem más, mint egy szőlőfajta. Igaz szokásaimhoz híven ismét egy olyat húztam elő a kalapból, amelyet elviekben már termeszteni sem szabad a 2000-es bortörvény alapján. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy vidéken, a végeken ez a szőlőfajta is, akár csak a többi amerikai direkttermő fajta még létezik, él, terem, sőt a pálinka kultúra fellendülésével egyre inkább reneszánszukat élik, hiszen, ha már bort nem lehet belőle készíteni legálisan, akkor legalább pálinkát készítsünk belőle, amit a törvény egyébként nem tilt. Az Izabella szőlőfajta előállítása az amerikai William R. Prince szőlőnemesítő nevéhez fűződik, aki a keresztezendő szőlőtőkéket a dél-karolinai Isabella Gibbstől kapta, majd az új fajtát az asszonyról nevezte el 1816-ban. Az Izabella fajta igen hamar, 1820-ban Európába került, elsőként Franciaországban, majd az elzászi szőlősgazda Baumann-fivérek közvetítésével Németországban terjedt el. Legalább 50 hasonneve létezik, amelyek közül a legismertebbek: Alexander, Black Cape, Borgoña, Champania, Constantia, Dorchester, Framboisier, Fragola, Raisin De Cassis, Moschostaphylo, Kerkyraios, Tzortzidika, Uhudler és Isabella. Magyarországon Eperszőlőnek is nevezik. A fajta mai ültetvényeit világszerte 70.000 hektárra becsülik, amelynek közel egynegyede Brazíliában terem. Tőkéje igen erős növekedésű, bőtermő. Fürtje közepesen nagy, laza; bogyói közepesek, sötétlilás kék színűek, gömbölyűek, nyálkás húsúak, vastag héjúak. Október elején érik, fagytűrő, rothadásnak és gombabetegségeknek ellenáll. Bora erős, jellegzetes labruska ízű asztali vörös-, illetve rövid erjesztéssel könnyebb rozébor. Illatos szőlőpálinka, amelyen azért kiérzik a vöröses jelleg, az illatos fehér szőlőkkel szemben. Ennek ellenére egy igen érdekes szegmense ez a pálinkafajtáknak, kár lenne érte, ha eltűnne az asztalainkról. 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése