Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. március 6., csütörtök

Chardonnay Szőlő Natúr Törkölypálinka 2014.



517.

2014/0306


AQUAVINICUM

NATÚR

TÖRKÖLY



  Chardonnay szőlő
  üvegben érlelve
 
 
 
 
 Amikor már elérkezünk a csütörtök estéhez, azért őszintén megvallva, már mindenki egy kicsit megkönnyebbül, még egy nap és itt a hétvége, amikor ismét saját dolgainkkal, családunkkal lehetünk elfoglalva minden kötöttség nélkül. Egy részt sajnos ezt a napot is az eső homályosította el egy kicsit, de másrészről ismét a pálinkák készítése felé irányított. A bikavér borpárlat elkészítése után most sem nagyon kalandozunk messzire a szőlők világától, ugyanis ma egy klasszikusnak számító fehér törkölypálinkát ajánlanák a figyelmükbe. A szőlő, pedig nem más, amelyből készült, a Chardonnay. A Franciaországból származó Chardonnay szőlőfajta termésének fürtje kicsi, hengeres vagy vállas, többnyire középtömött, de lehet laza és tömött is, rövid fürtkocsánnyal és 6 dkg átlag fürttömeggel. A termés gömbölyű, fehéreszöld bogyói lehetnek kicsik és középnagyok vastag héjjal. A termés íze édes, jellegzetes zamatú és a cukorfoka kedvező időjárási körülmények esetében magas. Kedvező fekvésű területen és jó évjáratokban szeptember végén 20-22 cukorfokkal szüretelhető. Bora fajtajelleges, inkább kemény karakterű, finom zamatú, alkoholban gazdag. A Chardonnay szőlő kiemelkedik a többi szőlőfajta közül! Olyan mélyen ereszt ugyanis gyökeret a talajba, hogy elérhetővé válnak azok a mikro- és makroelemek, amelyek a talaj felső rétegéből vagy hiányoznak vagy már szennyezettek. A legértékesebb hatóanyagokat a szőlő magja és héja tartalmazza. A magban nagy mennyiségű ásványi só (pl Kálium) és nyomelem, illetve fontos antioxidánsok pl OPC (oligomer – proantocianidin) és az egyik leghatékonyabb bioflavonoid, a resveratrol található. Ezen kívül még a magban megfigyelhető a maghéj alatt a szőlőmagolaj és fehérjék, és egyéb nyomelemek, valamint C vitamin, és más bioflavonoidok. Az agyi vérgát akadályozza meg, hogy a baktériumok, gombáktól stb. felkerüljenek az agyba. A lényeg az, hogy olyan telítetlen zsírsavakat és olyan arányban kell felvenni, amely képes ezen a vérgáton átjutni. Közismert, hogy Franciaországban különösen jelentős a vörösbor fogyasztása, amely rendszeres, mértékletes és hosszútávú, de ezzel együtt az is megdöbbentő, hogy a szív és érrendszeri betegségek előfordulási gyakorisága messze alatta marad az európai átlagnak. A francia férfiak átlagos életkora magasabb az európai átlagnál. Ezt a jelenséget nevezzük francia paradoxonnak.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése