Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. március 5., szerda

Fűszeres Konyakos Vörös Bikavér Borlikőr 2014.




516.

2014/0305


AQUAVINICUM

ÁGYAS

LIKŐR



  Boros Fűszeres Konyakos Vörös Bikavér
  üvegben érlelve



A keresztény katolikus világban egy igen fontos naphoz értünk el a 2014-es esztendőben. A nagyböjt kezdete, a hamvazószerda napjával kezdődik, amikor is a pap a tavaly elégetett barkának a hamujával megjelöli a homlokunkat, jelezve, hogy porból lettünk és visszaszállunk, majd a porba. A karácsonnyal ellentétben, amely a születés ünnepe, a húsvét a halál ünnepe, de nem annyira a halálon van a hangsúly, hanem sokkal inkább azon, hogy van élet a halál után is, hiszen a lelkünk nem porból van, tehát nem is száll velünk a sírba. Az idő mintha csak tudta volna, hogy milyen nap van elég búslakodó volt, mi azonban nem búslakodtunk, hanem elkészítettem a tegnap bemutatott likőrömnek az édes testvérét, azzal a különbséggel, hogy minden összetevője változatlan maradt, de ráadásként még egy kis konyak is került a likőrbe. Ez a különbség azért külsőre nem nagyon látszódott meg, hiszen a vörösbor színében uralta a likőrt. Egy másik történet szintén az 1552-es ostrom idejéből eredezteti a bikavér elnevezés létrejöttét. Történt ugyanis, hogy az ostromló sereg egyik vezérének, Ahmed pasának megtetszett egy Eger környéki csárdában szolgálóleány. A csárdásnak, és a személyzetének nem volt ideje elmenekülni, és reszketve várták a halált a beérkező törökök fegyverétől, de a sátrát a csárda mellett felüttető Ahmed pasa nemcsak az életüket kímélte meg, de a csárdásnét még szakácsnénak is felfogadta. Ennek a szakácsnénak volt egy hét határban híres szép szolgálólánya, akire a pasa szemet vetett, és elhatározta, hogy ágyasává fogadja. A lánynak nem nagyon volt ínyére a megtiszteltetés, és kérte a csárdásnét mentse meg. Az meg is ígérte. A nagy eseményt megelőző vacsorára a csárdásné valami különösen finom mártást készített a húshoz, ami nagyon ízlett a moszlim vezérnek. Ahmed újra és újra egyre többet fogyasztott az ízletes vörös mártásból, sőt később már a szakácsné tanácsára kupából is itta, egészen addig, amíg el nem homályosodott előtte a világ. Másnap az ébredés után persze nyomát sem lelte a szolgálólánynak, aki a pasa bódultságát kihasználva megszökött a sátorból. Ahmed éktelen haragra gerjedt, és azzal vádolta a szakácsnét, hogy valami gyaur titkos szerrel, amit a mártásba kevert, elkábította. A szakácsné azzal védekezett, hogy ő csak bikavért tett a mártásba, amit Egerben rendszeresen fogyasztanak. Így lett volna az egri vörösből bikavér. Hogy elhitte-e Ahmed a csárdásné magyarázkodását az a feledés homályába merült.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése