Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2013. március 23., szombat

Cabernet franc Szőlő Érlelt Törkölypálinka 2013.



325.

2013/0313

AQUAVINICUM

ÉRLELT

TÖRKÖLY
 
 
Cabernet Franc Szőlő Natúr Törköly
  eperfahordóban érlelve


A tegnapi napon bemutatásra kerülő pálinka érlelt változatának bemutatása következik. Amikor a Cabernet franc szőlő törkölypálinkájáról beszéltem a végén megjegyeztem, hogy ennek a fajta klónjának jól áll a fahordós érlelés, talán kicsit jobban, mint a múltkor bemutatott másik fajta klónnak. Természetesen lesz majd lehetőségünk és alkalmunk arra, hogy összehasonlítsuk a két klón különböző pálinkáját, mind a natúr változatot, mind pedig a fahordós érlelésű változatát. A pálinka érlelésénél nálunk és szinte minden magyar lakta területen az eperfa az egyik legkedveltebb alapanyag. Ez pedig nem véletlen hiszen az eperfa egyik legritkább és legértékesebb faanyagunk, amely a legfenségesebb harmóniát adja a beletöltött pálinkának. A pálinka az egész magyar nép számára szerte az egész világban erőt adó ital a honfitársaink számára. Büszkék vagyunk a szilva, a törköly, a barack és más gyümölcsből főzött pálinkáinkra, de ahhoz, hogy e gyümölcspálinkák kiteljesedhessenek, szükség van érlelő alkalmatosságra, hordóra, amelyben a nyers alkoholos ital elveszítheti karcosságát, friss, égető ízét, kiteljesedve a hordó anyagának ízével és festékanyagaival. Az eperfa dongává változtatása után a szabad ég alatt szárad, önmaga is érve és felkészülve a hordóvá válás hosszú útjára. A tiszta víz és a fehér hó hozzájárulnak a donga éréséhez, lemosva és letisztítva a fát, hogy az megérve hordóvá alakulhasson. A kádár elsődleges feladata, hogy a megfelelő időben cselekedjen, és a megérett faanyagot beillesztve a folyamat részébe elővarázsolja a végterméket, a kis érlelő hordócskát. A kádár a természet erőit, elemeit használja fel hordóinak előállításához, azért hogy amikor a hozzáértő ember belekóstol a megérett italba, érezhesse, hogy megszületett a minőségi nedű. Az eperfahordókban érlelt italok különleges színt és ízeket öltenek magukra pár hetes érlelés után. A pálinka veszít alkohol tartalmából, és az íze is elveszíti karcosságát gazdagodva az eperfában rejlő csodákkal, kioldva az eperfa festékét aranyos és konyakos kristálytiszta csillogást ölt magára. A hordó készítés is egy olyan különleges szakma, amely egyre inkább kihalóban van, én, mint eredetileg asztalos szakmájú megtanultam a hordó készítés alapfogásait is, de azért ezt mindig szakemberre bíznám, ahogyan a pálinkafőzést is mindig bízzuk szakemberre, és kérjük tanácsát, ha magunk főzünk! 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése