Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2013. március 22., péntek

II. Gyulai Nemzetközi Pálinka Világkupa 2013.



Folyamatosan érkeznek a pálinkák és gyümölcspárlatok Gyulára, a II. Pálinka, Gyümölcs- és Borpárlat Világkupa (Gyula-Budapest) versenyre
Eddig mintegy ötvenen regisztráltak, ami 130-140 nevezési mintát jelent és az már biztos, hogy a tavalyihoz képest egy új országból, nevezetesen Moldáviából is nevezett egy kereskedelmi cég két gyümölcspárlattal. Az elmúlt évi nemzetközi megmérettetésre 9 országból (Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna, Örményország, Szerbia, Belgium és Olaszország) érkezett minta – olvasható a rendezvény palinkafesztival.hu weboldalán. Lovász Sándor ötletgazda, főszervező szerint a verseny tétje óriási, hiszen immáron másodszor a Pálinka Világkupa keretein belül választják ki Magyarország legjobb pálinkáját, amely megőrzendő nemzeti kincsként kerül be a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba. Az eredményhirdetés a gyulai várudvaron 2013. április 19-20-21-én megrendezésre kerülő a XIV. Nemzetközi Kisüsti Pálinka Fesztivál, Kiállítás és Vásáron lesz.

Mindebből nyilvánvalóan következik, hogy a szervezők meghosszabbították a nevezési határidőt, hiszen érzékelhetően elmaradt a jelentkezési dömping, amelynek oka talán az is lehet, hogy megdrágították a nevezést párlatonként. Várhatóan a kereskedelmi főzdék dömpingje lesz jellemző a versenyre, hiszen nekik létkérdés a kiélezett piaci helyzetben a minden párlatjuk megversenyeztetése. Az otthonfőzés biztosításával érzékelhetően csökkent a kereskedelmi főzdék értékesítése és árbevétele, emiatt kicsit meg is orroltak az otthonfőzőkre, akik pedig nemcsak hogy egyre inkább neki bátorodnak, de valóban egyre jobb pálinkákat állítanak elő. Mert azért valljuk be, hogy egy otthoni egyedi kézműves termék azért nem egy nagyüzemi sablontermék. Mindezek ellenére remélem, hogy legalább ezer párlat nevezése összejön és valóban komoly verseny fog kialakulni.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése