Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2012. október 3., szerda

Merlot Szőlő Natúr Törkölypálinka 2012.


215.
 
2012/0930
 
AQUAVINICUM
 
NATÚR
 
TÖRKÖLY
 
 
  Merlot szőlő
  üvegben érlelve
 
 
Idén elhatároztam, hogy nem követem a tavalyi gyakorlatot, amely szerint saját cefréimet ráérek később is ledesztillálni, mert bizony ennek következtében jelentős minőségi és mennyiségi veszteséget is el kellett viselnem. A sorozatot, amelyet megkezdtem, most sem szakítom meg a ma bemutatásra kerülő pálinkával, mert továbbra is a törkölypálinkák kategóriáját folytatom. Annyiban azonban most kicsit mégis eltérek az eddigiektől, mert ezúttal nem fehér, hanem vörös szőlő törkölyéből készült italt ismertetek. A merlot, mert bizony erről a nálunk igen közkedvelt szőlőről azt tudni, hogy francia eredetű, már a 14. századtól ismert minőségi borszőlőfajta, feltételezetten, a biturica fajta természetes mutációja. A fajta legelső komplett leírását 1784-ben egy bordeaux-i borász tisztviselő készítette, aki a Libournais helyi termesztésű szőlőiből készített borok között a merlot-t a legjobbnak ítélte. Olaszországban, 1855-ben Velencében tesznek említést a bordò elnevezésű fajtáról. Svájcban, Ticino megyében, 1905-1910 között jegyzik először, mint bordeaux-i fajtát. Az Amerikai Egyesült Államokban az 1990-es évek során terjedt el. Magyarországon, már az 1960-as évektől kezdték termeszteni, de nagy kiterjedésű – 100 hektárt meghaladó – ültetvényei csak az utóbbi 15-20 év borászatát jellemzik. Napjainkra hazánk hatodik legelterjedtebb vörösborszőlőjének tekinthető. Törkölypálinkája, telt, sajátos, zamat- és ízgazdag, fekete ribizlis, szilvás tónusú, bársonyosan savas, gyorsan fejlődő. A késői szüretelésű szőlőből finom illatú és zamatú, a fajta minden szépségét hordozó kiváló törköly párlat lesz. Illatában és ízében gyakran a cseresznye-, az eper- és málna-aroma érezhető, néha zöldségek (olíva, gomba), a föld (humusz, ) és fűszerek (tea, eukaliptusz, menta, oregánó, rozmaring, kakukkfű) illata is felfedezhető. Az ételek és borok párosításában a merlot pálinka igen sokoldalú. Lágyabb, gyümölcsösebb, vagy fiatalabb (alacsonyabb csersavtartalmú) változatai remekül illenek a tengeri halakhoz, lazachoz, vagy gombás, zöldséges ételekhez. Nincs könnyű feladatom idén ezzel, mert tavaly sok mindent nyertünk vele, de azért bízom abban, hogy idén sem valók, majd szégyent vele a jövő évi pálinkaversenyeken. Azután pedig már nincs más vissza, mint a palackos érlelés, és az időnkénti kóstolgatás, hogy lássuk hová is képes fejlődni.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése