123.
2012/0203
AQUAVINICUM
NATÚR
BORSEPRŐ
Vörös Bikavér Borseprő Párlat
üvegben érlelve
A bikavért adó szőlőfajtákat felsoroló legkorábbi adatok 1912-ből származnak. Ezek a kadarka mellett a nagyburgundit, a cabernet-t és a merlo-t említik. Az 1958-ban kiadott Mezőgazdasági Lexikon szerint kadarkából, nagyburgundiból, oportóból, cabernet-ből és medoc noirból áll. Pommen-Matuska kötete úgy véli, hogy 70% kadarkából, 15-20% nagyburgundiból és 10-15% medoc noirból állítják elő. Csizmazia József szerint a bikavér "alapbora" a kadarka, körülbelül 60 térfogatszázalék erejéig. Mivel a bikavér mustját és törkölyét több, meghatározott szőlőfajtából kellett összeállítani, ezért ennek készítésére a múltban csakis nagyobb szőlőbirtokos vállalkozhatott. De egyben a sokféle összetevőben rejlett a magyarázata annak is, hogy nem minden esztendőben lehetett kifogástalan minőségű bikavért készíteni, hiszen ha például a medoc noir nem hozott elegendő termést mind mennyiségre, mind minőségre, már felborult a bor kidolgozott s megszokott egyensúlya. Különösen a bogyók festéktartalma volt döntő, ugyanis nem minden esztendőben fejlődött ki a bogyókban annyi színanyag, hogy megfelelő színű bikavért lehetett volna előállítani. Az egri bikavér általában a második évben érte el igazi ízét és zamatát. Egyéves bikavért ezért általában nem hoztak forgalomba.
Az egri bikavér mindig igen keresett borféleség volt, de éppen igényes készítési módja miatt sokat sohasem készítettek belőle még a minőségi bortermelők sem. A fejtések, borkezelések során visszamaradt borseprőt összegyűjtve viszonylag nagy mennyiségű, és jó minőségű anyag maradt hátra, amelyből mind zamat, mind illat anyagában kiváló párlat hívható életre. Az élettanilag igen fontos vörösbor legdúsabb, legvastagabb része marad benne ebben a seprőben, amelyből a biológiai ember számára nem is gyógyszer, hanem sokkal inkább egyfajta varázsszer készíthető, amelynek fogyasztásával kis mennyiségben természetesen az életünket hosszabbíthatjuk meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése