Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2012. február 15., szerda

Cseresznyeszilva Natúr Erdei Gyümölcs Pálinka 2010.


10.

2010/0805

AQUAVINICUM

NATÚR

ERDEI

Cseresznyeszilva Gyümölcs Pálinka
üvegben érlelve



A most soron következő párlattal ismét az erdei gyümölcsök között találjuk magunkat. Őszintén szólva, gyermekkoromban én magam sem tudtam és ismertem az erdei gyümölcsfákat, igaz nem is tanították azokat, és nem is nagyon jártunk olyan helyen, ahol találkozattunk vele. A Báta környéki dombok, domboldalak pedig mind műveltek, gondozottak voltak, ahol csak azok a fák és növények maradhattak meg, amelyek a tulajdonosnak gazdasági hasznot hajtottak. Ez a cseresznyeszilva nem igazán tartozott azok közé, amelyet ezen a vidéken bármire is használtak az emberek, de ez főleg a nem ismerésükből fakadt. Aztán, amikor már a határt kezdtem járni, és kint dolgoztam a természet lágy ölén hamarosan felismertem az ott fellelhető összes gyümölcsöt. Nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy azok ízéből ismét új aromákat, párlatokat ismerjek fel. A cseresznyeszilva (Prunus cerasifera Nigra) más néven vérszilva fa vagy bokor alakú növény, sok helyen díszfaként ültetik, sok nemesített változatának nincs termése, csak gyönyörű, rózsaszín virágja tavasszal, de folyamatosan díszít bordó leveleivel. Ez a gyümölcs sem egyszerre érik, sokszor olyan is előfordul, hogy egyáltalán nem hoz gyümölcsöt, máskor pedig roskadásig tele van ilyenkor apró bordó bogyókkal. Nem magva váló a gyümölcs ennek ellenére ajánlatos kimagozni cefrézéskor. Édesen savanykás jellegzetes íze, nem túl magas cukortartalma, jelzi, hogy sok pálinkát nem várhatunk tőle, de ízben, zamatban és aromákban nem csak gazdag, hanem különleges is, amennyiben jól sikerül a cefrézésünk. Nálunk nem igazán készítenek belőle pálinkát, ez inkább az erdélyi területekre jellemző, pedig környezetünkben is fellelhető vadon termő gyümölcs, amely párlat rendszerem szintén visszatérő eleme lesz. Annak ellenére, hogy a volt vasút vonalát megtisztították és ennek során sok ilyen vad gyümölcsfát is kivágtak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése