Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2011. március 28., hétfő

Rigóvári Zalagyöngye 2010. 2.



Rigóvári Zalagyöngye
2010.



A tavalyi évben a megszokottnál kicsit korábban került sor ennek a szőlőfajtának a szüretelésére, így nem tudta hozni a nagy esőzések miatt a cukortartalmát sem, mert az erős vastagbőrű bogyók minden nedvességet magukba szívva valósággal szétrobbantak a fürtben. A rothadás pedig nagyon gyorsan megindult a magas páratartalmú levegőben. Az első fejtésre negyven nap után került sor, amikor is közepes kénnel megfejtettem, de már ekkor is látszódott rajta némi opálosság. A János-napi borszenteléskor ez a mérték még elenyészőnek volt mondható, de az új év első hónapjaiban már szembetűnő mértéket öltött. Minden valószínűség szerint a bor felemésztette a kéntartalmát és talán ezért kezdet el behomályosodni. A fejtést még sem hajtottam végre, már arra vártam, hogy majd a derítés megoldja ezt a problémát. Március 12.-én hajtottam végre a derítést, amit öt nap elteltével ellenőriztem és meg kellett állapítanom, hogy az eredmény nem lett elég jó ahhoz, hogy a borversenyre benevezzem ezt a bort. Természetesen főnökasszonyommal megkóstoltattam, aki a homályosság ellenére ízre, zamatra korrekt bornak értékelte. Becze sógorommal is megkóstoltattam, de ő már úgy vélte, hogy nem érdemes arra, hogy versenyezzen és ezzel én is egyetértettem. Így a feleségemnek ezt a borát nem neveztem erre a Bátai borversenyre. Március 28.-án aztán levettem a bort a derítőszerről és alaposan meg is lepődtem azon, hogy milyen sok seprő keletkezett az aljában. 10 liternyi mennyiséget kellett kivennem ahhoz, hogy a visszafejtésre kerülő bor tiszta maradjon. Ez 9% volt a teljes mennyiségnek. Végül 95 liter fejtett bort 2,1 dl kénnel kezelve zártam vissza légmentesen az úszófedeles tartályba. 5-6 nap elteltével már visszalehet ellenőrizni a fejtés eredményét, hogy vajon az opálosság megszűnt-e.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése