Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2015. január 21., szerda

Nagydobosi Sütőtök Ágyas Zöldség Párlat 2015.



787.

2015/0118


AQUAVINICUM

ÁGYAS

ZÖLDSÉG


 
  Nagydobosi Sütőtök
  üvegben érlelve
 
 
 
 A megszokott vasárnapi menetrendre ébredtünk fel ezúttal. Az azonban még sem volt annyira megszokott, hogy egy kicsit éreztem, hogy az este több bort fogyasztottam, mint egy átlagos szombat este. A komáméknál megtartott borkóstolón először természetesen a vendéglátó borain mentünk végig, szám szerint öt félén, ebből egy fehér volt, a többi, pedig a vörös kategóriából került ki. Aztán, hogy egy kicsit színesítsük a palettát, én is felvonultattam egy fehér, két rózé, két siller, valamint két vörös boromat. Így együttesen a 12 bor azért már érezhetően megtette hatását, főként, mivel mi nem köptük ki azt, hanem lenyeltük. A kóstoló összegzéseként megállapíthattuk, hogy ígéretesek a boraink, csak talán egy kicsit savasabbak a megszokott évjáratoknál. A szentmise végeztével aztán neki készülök a pálinka mintáim kitöltésének, majd a hozzátartozó papírmunka elvégzésének. Azt persze mondanom sem kell, hogy azért a mai napra bemutatásra szánt italomról sem feledkeztem meg ezen az esős napon. Ehhez azonban először aszalnunk kellett hozzá egy kis sütőtököt, hogy elkészíthessük a zöldség párlatunkból az első ágyas változatot. Ezen italunk védőszentjének is nyilvánvalóan éppen különlegességéből fakadóan különleges szentet szemeltünk ki a mai napról, még pedig Római Szent Piroskát. Az ő oltalmába ajánlatuk italunkat. A sütőtökkel kapcsolatban még azt azért érdemes tudni, hogy a csecsemők táplálásának egyik fontos pillére, hogy miért is arról írnék egy-két gondolatot. A zöldség húsa igen gazdag karotinoidokban; sötét sárga színe is árulkodik a sok béta-karotinról, ami a szervezetünkben A-vitaminná alakul. Ezenkívül C- és E-vitamin-forrásunk, a magja pedig magnéziumot, káliumot és B-vitamint szolgáltat a szervezetünknek az egyre ridegebb őszben. Magas vastartalma miatt nőknek különösen ajánlható táplálék. Szénhidráttartalma a burgonyáéhoz hasonló. Száz gramm sütőtök energiatartalma csupán 336 kJ (80kcal), ezért hatékonyan felhasználható és variálható diétában. A sütőtök kimondottan ízletes sáfránnyal, curryvel, szerecsendióval, tökmagolajjal, de akár kardamonnal, kókusztejjel, édesség készítésekor vaníliával és szegfűszeggel. A fentiekből kitűnik, hogy ezen italunkat, ha csecsemőknek nem is ajánljuk, de nagy felnőtt hölgyeknek és férfiaknak annál inkább szeretnénk figyelmébe ajánlani.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése