Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. július 30., szerda

Fekete Szederrel Ágyas Alma Gyümölcs Párlat 2014.



612.

2014/0715


AQUAVINICUM

ÁGYAS

GYÜMÖLCS


 
  Fekete Szedres Alma
  üvegben érlelve
 
 
 
 Miután a hétvégén sikerült remekül megalapoznom a hét hangulatát, el is határoztam, hogy ebből az alkalomból csupa különleges pálinkát, illetve párlatot fogok elkészíteni. Az igazság az, hogy talán nem is különleges ez a fajta párlat, hiszen évről-évre elkészítem belőle ágyas párlatomat. Eleinte a vad változatával is megpróbálkoztam nem is sikertelenül, hiszen rögtön aranyérmet nyertem vele. De aztán lassan az otthon termesztett bokrainkról leszedett gyümölccsel végeztem el ezt a feladatot, hiszen bogyói sokkal nagyobbak, mint a vad változaté. Ezek után már el is árulhatom, hogy a fekete szederről van szó. A legrégebben azaz emberiség történelmének kezdetein is gyűjtött gyümölcsök közé tartozott, hiszen ősidők óta ismert gyümölcstermő vadnövénye a mezőknek, ligeteknek. Maradványait - egy sor más élelmet szolgáltató növényével együtt - megtalálták a svájci cölöpépítményekben; az ott lakók étlapjának 25 gyümölcse között a szeder is rendszeresen szerepelt. Mi úgy ismertük meg, mint szúrós növényt, amely nyáron a dűlőutak árkaiban, tarlókon, parlagföldeken nyújtogatja kellemetlen karcolásokat okozó indáit, és amelynek apró, fekete bogyói édes-savanykás ízükkel felüdítik az augusztusi kánikulában erdőt, mezőt járó embert. A kertekbe régebben csak imitt-amott fogadták be a már nemesített, nagyobb gyümölcsöt termő, tüskés fajtáit, de főként nem gyümölcsterméséért becsülték, hanem azért, mert ember és állat számára áthatolhatatlan élősövényt lehetett belőle nevelni. S. A. Pieniazek professzor, korunk egyik legnevezetesebb, lengyel gyümölcskutatója Utazás a Világ gyümölcsöseiben című könyvében arra emlékezik, hogy az USA-ban sokféle vadszederfaj található a legmelegebb déli államoktól a leghidegebb északi vidékekig. Főleg kúszófajtákat nemesítettek ki, és ezeket csak kis területen termesztették. Persze ő 1938-ban, mint fiatal doktorjelölt barangolt az Újvilágban, és a helyzet alapvetően megváltozott, mert keresztezés útján azóta sikerült előállítani a tüskementes szedret, ami nagymértékben elterjedt, és ma többet termelnek belőle, mint a málnából. Elkészítésénél csakis a tökéletesen beérett feketeszemű termést használtuk fel, hogy igazán különleges, feledhetetlen ízvilággal rendelkező párlatot készítsünk. Erdei gyümölcs és virágillat, ízében hosszantartó lágyság jellemzi e könnyed pálinkánkat.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése