Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. március 27., csütörtök

Besztercei Szilva Ágyas Gyümölcs Párlat 2014.



537.

2014/0326


AQUAVINICUM

ÁGYAS

GYÜMÖLCS



  Besztercei szilva
  üvegben érlelve
 
 
 
 
 Mindig a szerda és a péntek a legkedvesebb napon a munkanapok sorában, az előbbi azért, mert ettől kezdve a hétvége felé lejt az idő, utóbbit, pedig azért, mert elértük a hétvégét. Rendkívül hideg hajnalra ébredtünk Baján mínusz 4 fokot rögzítettek, de nálunk is éppen nulla fok alá süllyedt a higany. A dér belepte a szőlő alját, a táj kicsit ősziesre emlékeztetett. Sok teendő várt ránk, úgy, hogy a metszés mellett már az oszloppótlások feltérképezését is végeztem. Majd ezt követően a főzdében folytattam a munkámat. A folytatásban a besztercei szilvapálinka család harmadik, egyben befejező tagját szeretném felmutatni az érdeklődők számára. Aki nyomon követi írásaimat az jól tudja, hogy ilyenkor az ágyas párlat szokott következni és ilyenkor nem is téved nagyon. Az ágyazást aszalt szilva ágyon végeztem el. Az aszalt szilva elkészítésével kapcsolatban van egy nagyon fontos tényező, amely a többi aszalvánnyal kapcsolatban éppen ellentétesen van. A szilvát soha nem mossuk meg, csak töröljük. Csak és kizárólag egészséges gyümölccsel dolgozunk, ami mentes betegségektől, kártevőktől, sérülésektől. Nagyobb szemeket felezve, a kisebbeket egészben aszaljuk. Amikor úgy látjuk, hogy kellően megaszalódott – a gyümölcs húsa elvesztette eredeti állagát, megnyomva nem enged lét, nyomásra még rugalmas, nem száraz –, akkor készen vagyunk. Az aszalt szilva gyümölcs jelentős mennyiségben tartalmaz olyan polyphenolic antioxidánsokat is, mint a lutein, és a zeaxanthinul cryptoxanthinul. Ezek az összetevők segítenek a szabadgyökök és a reaktív oxigén elleni harcban, ami fontos szerepet játszik az öregedés folyamatában és más betegségekben. A zeaxanthina, a retina sárga foltjában levő karotinoid elnyelő szelektív anyag, melynek feltehetőleg fényszűrő szerepe van. A szilva gazdag olyan ásványi anyagokban, mint a kálium, vas és fluorid. A vasnak vörösvérsejtképző hatása van. A kálium a sejtek és a testnedvek fontos összetevője, ami szabályozza a szívverést és a vérnyomást. Gazdag olyan B vitamin komplexekben, mint a niacin, a B6-vitamin és a pantoténsav, ezek együtt elősegítik a szervezetben a proteinek és a zsírok anyagcseréjét. K-vitamint is tartalmaz, ami fontos a véralvadáshoz, a csontok fejlődéséhez és az Alzenheimer-kórban szenvedő betegek gyógyításához. Van miért tehát okunk ebből az italból olykor egy kupicával lehajtanunk.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése