Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. február 24., hétfő

Pinot Noir Merlot Cuvée Natúr Törkölypálinka 2014.



507.

2014/0224


AQUAVINICUM

NATÚR

TÖRKÖLY



  Pinot Noir - Merlot Cuvée
  üvegben érlelve
 
 
 
 
 Igazán hétfőn még a gondolatokat is elég nehéz összeszedni. Minden olyan végtelennek, végeláthatatlannak tűnik innen nézve, ha belegondolunk, hogy a hét mennyi mindent tartogathat számunkra. Az eső legalább elállt, de komplikáció azért adódott e nélkül is. Ezúttal a pálinkafőzdében nem tudtam dolgozni, mert nem volt víz, így nem maradt más hátra, mint a szőlőbe vonultam metszeni. A délutánt azért a pálinkáimmal tölthettem, hiszen a holnapi napon egy újabb verseny nevezési határideje jár le, ezért hat mintát készítettem elő, és adtam fel a futárszolgálattal Sárisáp irányába. Egy pálinka erejéig még itt maradtam a törkölypálinkák világánál, így amit ma szeretnék bemutatni az egy cuvée törköly, amelynek első tagja a Pinot Noir szőlő törkölye, a második tagja, pedig a közismert merlot szőlő törkölye. Mivel az elsőként megnevezett Pinot Noir szőlő annyira nem közismert, így arról osztanék meg néhány gondolatot. A pinot noir az ismert világfajták közé tartozik, de széles körű elterjedését erőteljes mérsékelt klímaigénye igen hatékonyan leszabályozza. Ki szeretném emelni mellőzöttségét, és hogy ennek egyik oka az, hogy az előző éra meglehetősen mennyiség orientált felfogásában elveszett az a technológia, szemlélet, amellyel hozzá kell nyúlni ehhez az érzékeny fajtához. A fajtát először 1375-ben írták le Burgundiában, tehát egy klasszikus francia fajtáról beszélünk. A fajta érzékenysége több dologból is adódik: a pinot noir fürtjei tömöttek, apró hengeres bogyókkal, amelyek héja nem túl vastag. Ez a belőle készült borok halványabb színén és visszafogottabb tannintartalmán is tetten érhető. Ez a fajta korán fakad és korán is érik, nem véletlen, hogy azon kevés kékszőlőfajták közé tartozik, amelyekkel lehet mit kezdeni olyan, a szőlőtermesztés északi határán fekvő borvidékeken, mint Champagne vagy Rheingau. Talajigénye talán kevésbé korlátozza elterjedését, mint klímaigénye, de kifejezetten kedveli a meszes, márgás vagy agyagos talajokat. Igazi nagyságát elsősorban komolyabb hozamkorlátozás mellett tudja megmutatni, egyébként nagyobb hozamokra is képes. A fajta őshazájában, Burgundiában szigorú terméskorlátozást alkalmaznak, ami átlagosan 35hl/ha terhelést jelent. Illatban intenzív cseresznyés virágos és diszkrét fásságot mutató jegyekkel. E párlatot ajánlom jégtörésre, a barátságért.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése