Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2013. december 25., szerda

Bosc Kobak Körte Ágyas Gyümölcs Párlat 2013.



443.

2013/1222
 
 
 
AQUAVINICUM

ÁGYAS

GYÜMÖLCS
 
 

  Bosc Kobak Körte
  üvegben érlelve



Rövid kitérőnk után, amit az almáknál töltöttünk, most ismét visszakanyarodunk a körték világába. Igaz nincs is nagy különbség, hiszen ezek is az almatermésűek közé tartoznak. Az adventi koszorúnkon immár a negyedik gyertya fénye is fellobbant, amely jelzi, hogy igen közel van már a karácsony éjszakája. Ez a körtefajta mindig nagyon ellentmondásos volt számomra. Emlékszem egyszer készítettem ebből párlatot, de talán sok volt benne az éretlen mindenesetre igen kesernyésre sikeredett. Ez figyelmeztető jel mindenki számára, hogy a gyümölcsöt mindig éretten cefrézzük le. Idén ez a gyümölcsfajta is igen bőséges termést hozott, így sikerült belőle némi csekély mennyiséget beszereznem, abban a reményben, hogy ennek sikeres elkészítésével rácáfolhatók régi emlékeim nyomasztó súlyára. Már a gyümölcs neve is, akár a tegnapi almafajtája, igen ritka, igen jellegzetes, ahogy a gyümölcse sem téveszthető össze semmivel. Már Bereczki Máté nagy gyümölcsészünk is kedvesen beszélt erről a fajtáról. A fajta neve Bosc Kobakja. Származása ködös homályba vész. Könyvekre terjedő értekezéseket s vitatkozásokat tartottak már fölötte a tekintélyesebb gyümölcsészek. Hihető azonban, hogy Franciaországból, Apremont nevű mezővárosból (Felsö-Saone megye) veszi eredetét, hol jelenleg is Apremonti vajoncz név alatt is ismeretes; később a jeles természetbúvár és gyümölcsész, Bosc nevéről Bosc vajonczának keresztelték el. Minthogy azonban ugyancsak Bosc nevéről Van Mons is keresztelt el Bosc kobakjának egy körtét t. i. a Swates kobakját; idő jártával a „Bosc kobakja" elnevezés majd egy, majd másféle körtére ruháztatott, úgy annyira, hogy most már a valódi Bosc kobakja teljesen kipuhatolhatatlanná vált. Diel Van Monstól valóban a francziák Apremonti vajonczának vesszeit kapta meg „Bosc kobakja" név alatt és csakugyan „Bőse kobakja" név alatt írta le és terjesztette is el- Ugyancsak Diel később, egy II-od rendű körtét a Sándor cár körte helyett is tévedésből a „Bosc kobakjá"-ról küldött számos megrendelőinek ojtóvesszőket, s így most a Bosc kobakja „Sándor cár" név alatt is szerepel, különösen hazánkban, hol Urbanek és Kovács József is ez utóbbi név alatt nagyban elterjesztették a Bosc kobakját. Ajánlom desszertek mellé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése