Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2013. szeptember 3., kedd

Fűszeres Arabitka Körte Ágyas Gyümölcs Párlat 2013.



406.

2013/0815
 
 
 
AQUAVINICUM

ÁGYAS

GYÜMÖLCS
 
 

  Fűszeres Arabitka Körte 
  üvegben érlelve
 
 
 Igazából azt nem tudja az ember eldönteni, hogy melyik év az igazán jó, amikor kevés gyümölcs van, és mindent drágán, vagy nehezen tudunk beszerezni, vagy az olyan év, mint az idei, amilyenre nem is nagyon lehet emlékezni, hogy mindenből rengeteg gyümölcs van, és igazából nem is tudjuk, hogy mit csináljunk, szedjük, ne szedjük. Amikor azonban a fa alatt, vagy éppen az ágakon meglátjuk lógni roskadozni a gyümölcsöket, mindig a szedés, a gyűjtés, a cefrézés mellett döntünk. Ez azonban sok más dolgot is felvett. Szükség van megfelelő helyre, megfelelő cefréző edényekre, és rengeteg időre, hogy ezeket mind figyelemmel tudjuk kísérni, kordában tudjuk tartani az erjedés ideje alatt. Arra már gondolni sem merek, hogy a barack, a szilva, a körte, az alma félék mellé immár a napokban megérkezik a szőlő és a fehér törkölyök serege is. A mai napon bemutatásra szánt párlat, úgy gondolom, hogy elég különlegesség ahhoz, hogy figyelemre méltó legyen. Péter-Pál napja környékén, ez a nap is az aratás kezdőnapja, amire a sarlós elnevezés is utal. Ilyenkor érik az igénytelen, mindenütt jól termő árpával érő körte is, a búzával érő körte közeli rokona. Az Arabitka magyar eredetű fajtakör, amely Magyarországon a Duna-Tisza közén az egyik legelterjedtebb nyári körtefajta. Kicsi, megnyúlt, szabályos körte alakú gyümölcsének fehéres, gyengén illatos, igen ikrás, kellemesen édeskés húsa van. Elég korán termőre fordul, bőtermő. Ha nem túléredten szedjük, szedés után egy hétig még tárolható, ütődésre érzékeny. Valójában ezt a fajta körtét nem sokra becsülik az emberek, ezért szinte félvadon növekszik terem. Hirtelen és igen sokat terem, vagy éppen semmit, de amikor sokat étkezésre nem is lehet felhasználni, így jobb híján mindig cefre készül belőle. Annyira azonban nem jelentős, hogy a nagyobb kereskedelmi főzdék is felvegyék repertoárjukba, így megmarad ez a párlat olyanok számára, akik kis mennyiségben az ínyencségekre hajtanak. Feldolgozása sem könnyű, hiszen nagyon gyorsan végbe megy az érés ebben a fajtában, és a belseje azonnal szottyossá válik, megbarnul, és elejti illatait, zamatait. Azonban mégis valódi hungarikum a mi gyümölcsünk és a mi pálinkánk. Azért, hogy még emlékezetesebb legyen beágyaztam a gyümölcsébe, sőt megfűszereztem még egy kis kurkumával és vaníliával is, hogy az érlelés folyamán az ízek kitudjanak benne teljesedni.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése