Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2012. december 9., vasárnap

V. Keceli Pálinkaverseny 2013. eredményei


Immár írásban is nyilvánosságra kerültek az V. Keceli Pálinkaverseny végeredményei, illetve a zsűri tagjainak névsora. Sajnos a konkrét pontszámai és értékelése a nevezett pálinkáknak még nem érkezett meg, ahogyan azt megígérték. Azt is sajnálom, hogy mindenki csak a sajátjáét tudhatja meg, mert a teljes értékelést nem teszik nyilvánossá. Amit azonban meg lehet tudni azt az alábbiakban közre is adom, hogy könnyen hozzáférhető legyen.

A megjegyzésem azért van ezekhez a dolgokhoz! A legnagyobb furcsaság az, hogy a szakmai zsűri tagjainak párlatai is indultak a versenyen, és hogy hogy nem nyertek is. Én úgy gondolom, hogy egy verseny tisztasága megkövetelné azt, hogy aki zsűrizik az ne versenyezzen, mert azért nem vonnom kétségbe ezeknek az embereknek a szakmai hozzá értését, és éppen emiatt úgy gondolom, hogy a névtelenül eléje kerülő párlatról azért megtudja állapítani, hogy a sajátja vagy sem. Nem feltételezem, hogy itt visszaélés történt, de mindenesetre jobb lenne a jövőben elkerülni ezeket a dolgokat, és vagy ne versenyezzen, vagy ne zsűrizzen az adott cég képviselője.

Az V. Keceli Pálinkaünnep végeredményei 

A zsűri elnöke: Béli Géza (Jövker Bt.) 

A verseny szakmai vezetője: Krizl Edit (Brill Pálinkaház Kft.) 

A verseny szakmai szűri tagjai:
Varga Edit, Kovács András (Hagyó Kft.), Lakatos Márton (Madarasi Pálinkafőzde), Pach Gábor (Zimek Manufaktúra Kft.), Baráthi Péter, Mauer Csaba, Borsos Botond, Szelei Sándor (Márkházi Pálinkafőző Társaság), Koszow István, Pataki Attila, Fülep Gábor (Téti Pálinkafőzde Kft.), Csalló Jenő (Csalló Kft.), Sipiczki István (Vinotrep Kft.), Kovács Gábor, Kökény Balázs (Kunságszesz Kft.)


Sorszám
Név
Lakhely
Kategória
Párlat fajta
Minősítés
  1.  
Ari András
Balatonalmádi
magánfõzõ
alma
arany
  1.  
Ari András
Balatonalmádi
magánfõzõ
alma
 legjobb magánfözött
  1.  
Ari András
Balatonalmádi
magánfõzõ
birs
arany
  1.  
Ari András
Balatonalmádi
magánfõzõ
meggy
ezüst
  1.  
Badacsonyi Pálinkaház Kft.
Badacsonyörs
kereskedelmi
cseresznye
Ezüst
  1.  
Badacsonyi Pálinkaház Kft.
Badacsonyörs
kereskedelmi
Kajszibarack
arany
  1.  
Badacsonyi Pálinkaház Kft.
Badacsonyörs
kereskedelmi
Törköly
bronz
  1.  
Badacsonyi Pálinkaház Kft.
Badacsonyörs
kereskedelmi
Szeder
arany
  1.  
"Bakonyi Íz és Párlat" Kft.
Csetény
kereskedelmi
Galagonya ágyas
Bronz
  1.  
Béli Géza
Győr
bérfõzõ
Irsai szőlő
Arany
  1.  
Birkás Pálinka Kft.
Gyõrvár
kereskedelmi
cigánymeggy
Legjobb kereskedelmi
  1.  
Birkás Pálinka Kft.
Gyõrvár
kereskedelmi
vilmoskörte
Bronz
  1.  
Birkás Pálinka Kft.
Gyõrvár
kereskedelmi
cigánymeggy
Arany
  1.  
Birkás Pálinka Kft.
Gyõrvár
kereskedelmi
Fekete ribizli
Arany
  1.  
Birkás Pálinka Kft.
Gyõrvár
kereskedelmi
Őszibarack ágyas
Bronz
  1.  
Bolyhos és Fia Bt.
Újszilvás
kereskedelmi
szilva
Arany
  1.  
Bolyhos és Fia Bt.
Újszilvás
kereskedelmi
Elena szilva
Ezüst
  1.  
Bolyhos és Fia Bt.
Újszilvás
kereskedelmi
Elena szilva ágyas
Arany
  1.  
Bolyhos és Fia Bt.
Újszilvás
kereskedelmi
Cseresznye ágyas
Bronz
  1.  
Bolyhos és Fia Bt.
Újszilvás
kereskedelmi
Cigánymeggy ágyas
Bronz
  1.  
Bolyhos és Fia Bt.
Újszilvás
kereskedelmi
Vilmoskörte ágyas
Ezüst
  1.  
Bolyhos és Fia Bt.
Újszilvás
kereskedelmi
Kajszibarack ágyas
Arany
  1.  
Bolyhos és Fia Bt.
Újszilvás
kereskedelmi
Szilva ágyas
Ezüst
  1.  
Bolyhos és Fia Bt.
Újszilvás
kereskedelmi
Irsai szőlő ágyas
Bronz
  1.  
Bolyhos és Fia Bt.
Újszilvás
kereskedelmi
birs
Bronz
  1.  
Bolyhos és Fia Bt.
Újszilvás
kereskedelmi
Cseresznye
Bronz
  1.  
Bolyhos és Fia Bt.
Újszilvás
kereskedelmi
cigánymeggy
Ezüst
  1.  
Bolyhos és Fia Bt.
Újszilvás
kereskedelmi
kajszibarack
Ezüst
  1.  
Bolyhos és Fia Bt.
Újszilvás
kereskedelmi
Irsai szőlő
Arany
  1.  
Borsos Botond
Kecskemét
kereskedelmi
Muscat ottonel szőlő
Bronz
  1.  
Csalló Kft.
Veszprém
kereskedelmi
birs
Ezüst
  1.  
Delicia Destileria
Szlovákia
kereskedelmi
alma
Ezüst
  1.  
Delicia Destileria
Szlovákia
kereskedelmi
körte
Arany
  1.  
Delicia Destileria
Szlovákia
kereskedelmi
őszibarack
Bronz
  1.  
Delicia Destileria
Szlovákia
kereskedelmi
szilva
Ezüst
  1.  
Destillerie Schmitz Bt.
Cserszegtomaj
kereskedelmi
Vilmoskörte
Ezüst
  1.  
Destillerie Schmitz Bt.
Cserszegtomaj
kereskedelmi
birs
Ezüst
  1.  
Destillerie Schmitz Bt.
Cserszegtomaj
kereskedelmi
cigánymeggy
Bronz
  1.  
Destillerie Schmitz Bt.
Cserszegtomaj
kereskedelmi
kajszibarack
Ezüst
  1.  
Destillerie Schmitz Bt.
Cserszegtomaj
kereskedelmi
Cserszegi fűszeres szőlő
Ezüst
  1.  
Destillerie Schmitz Bt.
Cserszegtomaj
kereskedelmi
szilva
Arany
  1.  
Dieter Hartig
Báta
bérfõzõ
törköly
Arany
  1.  
Dieter Hartig
Báta
bérfõzõ
Bikavér borpárlat törköly
Bronz
  1.  
Dieter Hartig
Báta
bérfõzõ
Merlot törköly
Ezüst
  1.  
Dukai Verona
Szerbia
magánfõzõ
Kövidinka törköly
Arany
  1.  
Farkas Eszter
Kecskemét
bérfõzõ
körte
Arany
  1.  
Fejes Csaba
Kecel
magánfõzõ
Kékfrankos szőlő
Arany
  1.  
Fõzõmesterek Kft.
Abaújszántó
kereskedelmi
vilmoskörte
Arany
  1.  
Fõzõmesterek Kft.
Abaújszántó
kereskedelmi
Kajszibarack
Bronz
  1.  
Fõzõmesterek Kft.
Abaújszántó
kereskedelmi
Szőlő
Ezüst
  1.  
Fõzõmesterek Kft.
Abaújszántó
kereskedelmi
Tokaji aszú szőlő
Arany
  1.  
Fõzõmesterek Kft.
Abaújszántó
kereskedelmi
Tokaji sárga muskotály
Arany
  1.  
Fõzõmesterek Kft.
Abaújszántó
kereskedelmi
Tokaji furmint szőlő
Ezüst
  1.  
Fõzõmesterek Kft.
Abaújszántó
kereskedelmi
Tokaji furmint
Bronz
  1.  
Fõzõmesterek Kft.
Abaújszántó
kereskedelmi
Tokaji aszú törköly érlelt
Arany
  1.  
Fõzõmesterek Kft.
Abaújszántó
kereskedelmi
Tokaji aszú törköly
Ezüst
  1.  
Fõzõmesterek Kft.
Abaújszántó
kereskedelmi
szilva
Bronz
  1.  
Gaál Péter
Kecskemét
Magánfőző
alma
Ezüst
  1.  
Gaál Péter
Kecskemét
Magánfőző
meggy
Ezüst
  1.  
Gaál Péter
Kecskemét
Magánfőző
szőlő
Ezüst
  1.  
Gaál Péter
Kecskemét
Magánfőző
Kékfrankos törköly
Ezüst
  1.  
Gaál Péter
Kecskemét
Magánfőző
Cserszegi törköly
Ezüst
  1.  
Gaál Péter
Kecskemét
Magánfőző
szilva
Bronz
  1.  
Gyõri Likõrgyár Zrt.
Győr
kereskedelmi
vilmoskörte
Arany
  1.  
Gyõri Likõrgyár Zrt.
Győr
kereskedelmi
Pannonhalmi törköly
Arany
  1.  
Gyõri Likõrgyár Zrt.
Győr
kereskedelmi
Törköly ágyas
Arany
  1.  
Heilmanné Muth Erzsébet
Báta
Bérfőzető
törköly
Ezüst
  1.  
Heilmanné Muth Erzsébet
Báta
Bérfőzető
Zenit törköly
Ezüst
  1.  
Heilmanné Muth Erzsébet
Báta
Bérfőzető
Cserszegi törköly
Bronz
  1.  
Hugyi László
Kecel
Magánfőző
alma
Arany
  1.  
Hugyi László
Kecel
Magánfőző
Aletta törköly
Bronz
  1.  
Kása Tibor

Bérfőzető
szilva
Legjobb bérfözött
  1.  
Kása Tibor

Bérfőzető
Lepotica szilva
Arany
  1.  
Kecskeméti Likõripari Zrt.
Kecskemét
kereskedelmi
meggy
Bronz
  1.  
Kecskeméti Likõripari Zrt.
Kecskemét
kereskedelmi
Irsai szőlő
Arany
  1.  
Kecskeméti Likõripari Zrt.
Kecskemét
kereskedelmi
Szamóca-fekete áfonya
Arany
  1.  
Kökény Balázs
Döbrököz
Bérfőzető
cseresznye
Arany
  1.  
Krizl Edit
Harc
Bérfőzető
Irsai szőlő
Arany
  1.  
Lakatos Márton
Madaras
Bérfőzető
kajszibarack
Bronz
  1.  
Lakatos Márton
Madaras
Bérfőzető
Irsai szőlő
Arany
  1.  
Madarasi Pálinkafõzde
Madaras
kereskedelmi
Kajszibarack
Legjobb barack
  1.  
Madarasi Pálinkafõzde
Madaras
kereskedelmi
szőlő
Arany
  1.  
Madarasi Pálinkafõzde
Madaras
kereskedelmi
szilva
Ezüst
  1.  
Márkházi Pálinkafõzõ Társaság Kft.
Márkháza
kereskedelmi
alma
Ezüst
  1.  
Márkházi Pálinkafõzõ Társaság Kft.
Márkháza
kereskedelmi
törköly
Arany
  1.  
Márkházi Pálinkafõzõ Társaság Kft.
Márkháza
kereskedelmi
birs
Bronz
  1.  
Márkházi Pálinkafõzõ Társaság Kft.
Márkháza
kereskedelmi
cseresznye
Arany
  1.  
Márkházi Pálinkafõzõ Társaság Kft.
Márkháza
kereskedelmi
Irsai szőlő
Társadalmi díj
  1.  
Márkházi Pálinkafõzõ Társaság Kft.
Márkháza
kereskedelmi
meggy
Ezüst
  1.  
Márkházi Pálinkafõzõ Társaság Kft.
Márkháza
kereskedelmi
kajszibarack
Bronz
  1.  
Márkházi Pálinkafõzõ Társaság Kft.
Márkháza
kereskedelmi
sárgamuskotály
Bronz
  1.  
Márkházi Pálinkafõzõ Társaság Kft.
Márkháza
kereskedelmi
Irsai szőlő
Arany
  1.  
Márkházi Pálinkafõzõ Társaság Kft.
Márkháza
kereskedelmi
Lepotica szilva
Ezüst
  1.  
Márkházi Pálinkafõzõ Társaság Kft.
Márkháza
kereskedelmi
kökény
Ezüst
  1.  
Márkházi Pálinkafõzõ Társaság Kft.
Márkháza
kereskedelmi
Szilva boroka ágyon
Arany
  1.  
Maurer Csaba
Domaszék
Bérfőzető
Irsai szőlő
Bronz
  1.  
Maurer Csaba
Domaszék
Bérfőzető
szőlő
Ezüst
  1.  
Maurer Csaba
Domaszék
Bérfőzető
Lepotica szilva
Ezüst
  1.  
Maurer Csaba
Domaszék
Bérfőzető
Besztercei szilva
Bronz
  1.  
Maurer Csaba
Domaszék
Bérfőzető
meggy
Bronz
  1.  
Milschberger

kereskedelmi
Barack ágyas
Bronz
  1.  
Muth Walter
Báta
Bérfőzető
kajszibarack
Ezüst
  1.  
Muthné Katona Mária
Báta
Bérfőzető
Chardonnay szőlő
Bronz
  1.  
Muthné Katona Mária
Báta
Bérfőzető
őszibarack
Ezüst
  1.  
Németh Attila
Báta
Bérfőzető
őszibarack
Ezüst
  1.  
Pach Zoltán
Siófok
Bérfőzető
Meggy-málna
Bronz
  1.  
Palenica
Szlóvákia
Kereskedelmi
meggy
Arany
  1.  
Pannonhalmi Pálinkárium
Pannonhalma
Kereskedelmi
Birs ágyas
Arany
  1.  
Pencz László
Ballószög
magánfőző
alma
Arany
  1.  
Pencz László
Ballószög
magánfőző
Kadarka szőlő
Arany
  1.  
Pencz László
Ballószög
magánfőző
Kunleány törköly
Ezüst
  1.  
Pencz László
Ballószög
magánfőző
Kadarka szőlő
Legjobb magán párlat
  1.  
Plahár Tibor
Mór
Bérfőző
Fürtös meggy
Arany
  1.  
Rocsa János
Cibakháza
Bérfőző
körte
Bronz
  1.  
SC Potio Nobilis SRL
Sepsiszentgyörgy
Kereskedelmi
körte
Arany
  1.  
SC Potio Nobilis SRL
Sepsiszentgyörgy
Kereskedelmi
Muskotály szőlő
Ezüst
  1.  
SC Potio Nobilis SRL
Sepsiszentgyörgy
Kereskedelmi
málna
Arany
  1.  
Schüller Fülöp
Csákberény
Bérfőző
Fekete ribizli
Ezüst
  1.  
Sendula Zoltán
Kecel
Kereskedelmi
gyöngyrizling
Arany
  1.  
Sendula Zoltán
Kecel
Kereskedelmi
Szilva ágyas
Arany
  1.  
Spiritus Primus Kft.
Kecskemét
kereskedelmi
kajszibarack
Ezüst
  1.  
Spiritus Primus Kft.
Kecskemét
kereskedelmi
szilva
Bronz
  1.  
Spiritus Primus Kft.
Kecskemét
kereskedelmi
kökény
Bronz
  1.  
Spiritus Primus Kft.
Kecskemét
kereskedelmi
málna
Ezüst
  1.  
Spiritus Primus Kft.
Kecskemét
kereskedelmi
alma
Ezüst
  1.  
Sváb Pálinkaház Kft.
Iklad
kereskedelmi
körte
Bronz
  1.  
Szekeres Pálinka
Soltvadkert
kereskedelmi
Cserszegi szőlő
bronz
  1.  
Szekeres Pálinka
Soltvadkert
kereskedelmi
törköly
Bronz
  1.  
Szél Róbert
Kunadacs
Bérfőző
Stanley szilva
Ezüst
  1.  
T.G-Virágdekor Kovács János
Kecel
Magánfőző
alma
Bronz
  1.  
Téti Pálinkafõzde Kft.
Tét
kereskedelmi
Irsai szőlő
Ezüst
  1.  
Téti Pálinkafõzde Kft.
Tét
kereskedelmi
Ananász
Bronz
  1.  
Végh Jenõ
Sásd
Bérfőző
Irsai szőlő
Bronz
  1.  
Vinotrep Kft.
Kiskörös
kereskedelmi
körte
Arany
  1.  
Vinotrep Kft.
Kiskörös
kereskedelmi
körte
Legjobb pálinka
  1.  
Zimek Manufaktúra Kft.
Zamárdi
kereskedelmi
Körte
Bronz
  1.  
Zimek Manufaktúra Kft.
Zamárdi
kereskedelmi
Kékfrankos szőlő
Ezüst
  1.  
Zimek Manufaktúra Kft.
Zamárdi
kereskedelmi
Érlelt szilva
Ezüst
 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése