Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2012. december 12., szerda

A pálinka utóélete.


Néhány szót, illetve információt közreadnák a pálinka palackozásával kapcsolatban, mert néhány nappal korábban igen durva kritikát kaptam telefonon keresztül egy, általam lefőzött pálinkával kapcsolatban. Nagyon szépen fejlődik Magyarországon a pálinka kultúra, sőt már az igényesség arra is kiterjed a cefrekészítők körében, hogy nem rothadt gyümölcsből készítenek cefrét. Sajnos ennél tovább már nem nagyon terjed a bérfőzetők szakmai ismerete. Nem elég a sikerhez csupán az, hogy a cefrébe nem teszünk rothadt gyümölcsöt, ennél azért sokkal többre van szükség. Az irányított, reduktív erjesztés, a cefre megfelelő savtartalma mind szükséges ahhoz, hogy a desztillálásra kerülő anyagunk megfelelő legyen. Ha ezen a téren bármi lazaságot, technológiai fegyelmezetlenséget elkövetünk a párlatunk hibás, lehet. Növekszik az előpárlat mennyisége, növekszik a kozmaolaj mennyisége. A kozmaolaj nem csak az előpárlatban, hanem a középpárlatban is megtalálható. A desztillálás során ez nem vonható ki teljes mértékben a párlatunkból még a megfelelő elválasztás esetén sem, sőt a lepárlást követő szűréssel sem. A modern desztillálási technika nem engedi az utópárlattal történő alkoholfok csökkentést. Ezt minden esetben lágy vízzel hajtjuk végre. A desztillálás során, a kisüsti technológia esetében a finomítás során arra törekszünk, hogy azt lehetőleg minél lassabban végezzük el, mert így a végén az átlag alkoholfok minél magasabbra tornázható fel, vagyis több pálinkát tudunk kinyerni, sőt jobb minőségűt is. A magas átlag alkoholfok következtében sok lágy vízzel tudjuk csak elérni a kívánt 50-es alkohol tartalmat, amely alá azonban semmiféle képen ne lépjünk. Valójában egy menetben csupán 10 alkoholfokot lenne szabad a párlatunkon gyengíteni, mert különben túlterheljük a frissen elkészült párlatunk struktúráját, amely instabillá válik, és nagyon könnyen összeomlik és beopálosodik. A kereskedelmifőzdék a desztillálás után nem is végeznek alkoholgyengítést, azt csupán később a párlat pihentetése után végzik el. Alapesetben a bérfőzető párlatát csak saját használatra készítheti el, ritka, amikor maguknak palackozásra szánják a párlatukat. A legtöbb bérfőzető a mai napig is úgy véli, hogy a desztillálással elkészült a pálinka, pedig legjobb esetben is csupán félúton járunk annak elkészültével. Három hónapon belül soha ne palackozzuk le párlatunkat, mert az még nem stabil, nincsen készen. A lepárlás után nagyon fontos a párlat pihentetése. A desztillálást követően a friss pálinkák alapvetően fogyasztásra még nem készek, a belső egyensúlyok ilyenkor még nem teljesek, a pálinkák "szétesett" benyomást keltenek, darabosak, illat-ízszerkezetük kialakulatlan, diszharmóniát mutatnak. Ezért alapesetben több hetes, hónapos pihentetésre van szükség - ami nem azonos az érleléssel -zárt, rozsdamentes tartályban, vagy egyéb élelmiszeripari célra alkalmas tárolóedényben, közel fogyasztási alkoholtartalomra leállítva. Ezt követően a pálinka lesimul, a belső egyensúly helyreáll, kialakul a gyümölcsre jellemző tipikus illat és ízszerkezet, a teljes harmónia. A pálinka kiteljesedik, összeáll egy szép illat-íz struktúra. Természetesen a pihentetés egybe eshet érleléssel is. A fahordós érlelés a friss pálinka életében egy teljesen új életszakasz, mert ekkor, ebben a fázisban alakulnak ki azok az érlelési aromák, melyek többlet értéket, egyediséget, komplexitást kölcsönöznek a párlatnak. A diffúzió során, a kémiai folyamatok eredményeként az eredeti illat és ízvilág kiteljesedik, a háttérben megjelennek a fűszeres alkotók, melyek a lágyságot, a sokszínűséget adják, míg az édeskés jegyek a pálinka kerekségét, selymességét, bársonyosságát, az eleganciát teljesítik ki. Vagy a finom, lágy füstösségét, ami pikantériát, különlegességet kölcsönöz a párlatnak. Mindezt természetesen kiegészíti az érlelt pálinka halvány sárgától, a mélybarnáig terjedő színvilága, ami önmagában esztétikai élmény!
Az érlelésnél szakmai szabály, hogy mindig az érlelni kívánt pálinka illat, ízértékeinek ismeretében kell a megfelelő hordó típust - gesztenye, eperfa, tölgyfa, stb. - megválasztani, mert csak ekkor lehet az íz és illatvilág teljes, jól megkomponált, egyedi. A hordó élettartama megközelítően 3-5 év, az idő múlásával az érlelési funkció idővel megszűnik. Ilyenkor az érlelő hordókat cserélni szükséges. Az is nagyon fontos, hogy érlelő hordónk mindig töltött állapotban legyen! Ma már egyre gyakrabban alkalmaznak chippszes érlelést, mert ebben az esetben ki tudjuk küszöbölni az esetleges hordó hibákat, és az eredmény általában ugyanaz. Az üvegben tárolt pálinka a leggyakoribb a bérfőzetők körében, ilyenkor arra kell ügyelnünk, hogy a friss pálinkák „szögletesek”, tehát időnként levegőztetni kell, így elsimíthatók a pálinkák aromái, de így csak harmonizált terméket kaphatunk, de nem érleltet. Sok gyümölcs aromája nem viseli el az oxidációt ilyen a cseresznye, és a meggy párlata, ezért soha nem érdemes fahordóban érlelni, mindig pórusmentes tartályban kell palackozás előtt tárolni. Amennyiben túl vagyunk ezeken a műveleteken, amely közben folyamatosan, hétről-hétre figyelemmel kell kísérnünk párlatunk fejlődését, illatozással, kóstolással, akkor, ha úgy döntünk, hogy lepalackozzuk a párlatunkat, akkor is még nagyon sok teendőnk van hátra. A pálinkák pihentetése, érlelése után az alábbi technológiai műveletekkel kerülhet palackozásra:

• hidegkezelés
• szűrés
• pihentetés
• szűrés
• palackozás
• címkézés
• egység, rakatképzés.

 A fogyasztási alkoholtartalom beállítása után zavarossá válhat a pálinka. Ennek két oka lehet: a víz 0,2 NKo-nál keményebb volt, amit az alkoholtartalom beállításához használtunk (a vízlágyító rendszeres ellenőrzése). (1 német keménységi fokú az a víz, amelyben literenként 10 mg kalcium-oxiddal egyenértékű kalcium és magnézium só van oldva.) Vagy pedig, és ez a leggyakrabban előforduló hiba, a pálinka kozmaalkohol-tartalma magas, az alkoholtartalom csökkenése miatt oldékonyságuk csökken. E hiba megszüntetésére a hidegkezelés jelenti a megoldást, mivel lehűtve a kozmaolaj kiszűrhető. Soha ne palackozzunk be párlatot, hidegkezelés nélkül, mert kellemetlen meglepetések érhetnek bennünket, és ez nem pálinkafőző mester hibája, hanem a párlat tulajdonosának tudatlanságának hibája. A natúr pálinkákat tölthetjük fehér, víztiszta, illetve olívzöld palackba is.
Az érlelt pálinkákat célszerű lehet víztiszta palackba tölteni, így látható az érlelés során elért szín. Az ágyas pálinkák esetében szintén előnyös lehet a víztiszta palack az aszalvány és az általa nyert szín megmutatása végett. Elegáns megjelenést ad a sötét színű palack, ami adott esetben fontosabb is lehet, mint a pálinka színének láttatása. A szempontok figyelembe vételével mindenki eldöntheti melyik megoldás előnyös számára. Ha párlatunkat bepalackoztuk, akkor mindenképpen lássuk el címkével is, amelynek elkészítésének is meg vannak a megfelelő szabályai: név, fajta, idő, alkoholfok, amelyeknek szerepelni kell a címkén, amely egyben fel is öltözteti párlatunkat, amely ezzel lesz fogyasztásra kész.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése