Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2012. december 19., szerda

Golden Delicious Alma Natúr Gyümölcs Pálinka 2012.


256.

2012/1219

AQUAVINICUM

NATÚR

GYÜMÖLCS

  Golden Delicious alma
  üvegben érlelve
 
 
Őszintén megvallva a legkedveltebb gyümölcsöm, és ez szó szerint értendő, képes lennék akár az év minden estéjén egyet elfogyasztani belőle anélkül, hogy megunnám azt. Engem igazol talán az is, hogy már a rómaiak korában is 29 almafajtát tartottak számon, előszeretettel fogyasztották és bort is készítettek belőle. Magyarországon a harmadik legismertebb, és legnagyobb területen termesztett fajta, szinte egész évben hozzá lehet jutni, kiváló tárolási adottságainak köszönhetően. Hozzávetőlegesen hat hónapig őrzi meg, fogyasztási érettségét, nem megfelelőképen tárolt Golden alma, azonban hamar ráncosodik, élvezeti értéke csökken ez által. Héja vékony, a gyümölcs teljes felületén sárga színű. 140-180 g nagyságúra nő meg. Gyümölcshúsa sárgás árnyalatú, enyhén savas, édes, kissé illatos almafajta. Összetevői: cukor, almasav, csersav, fehérje, gumi, rostanyag, keményítő, organikus sók (magas a foszfor-, a nátrium- és vastartalma) és háromnegyed részben víz. Rostanyaga csak teljesen érett állapotban válik emészthetővé. Fajsúlya 0,8, jóval könnyebb a víznél. Szilárd alkotórészei az egész gyümölcs 15%-át alkotják. Az almát mindig teljes egészében kell fogyasztani, héjával magházával, magjával együtt. Így teljes értékű táplálék. Ne dobjuk el az alma csutkáját, igen értékes szerves kötésű jódot tartalmaz! Habár C-vitamin tartalma jóval csekélyebb mint például a narancsé vagy a citromé, mégis a benne lévő ásványoknak köszönhetően nagyon jó hatásai vannak az emésztőrendszerre. Fontos hatóanyaga még a pektin, ami vízben oldva kocsonyás zselét alkot, valamint a héja cellulóz része, aminek béltisztító hatása van. Alacsony vércukor esetén is hatékony, fogyasztása pótolja az ilyenkor szükséges glükózt. Persze nemcsak enni szeretem a golden delicious almát, hanem a belőle készült pálinka is a kedvenceim közé sorolható. Az első komoly és díjnyertes párlata volt ez a fajta pálinka pincészetünknek, ezért aztán mindig jó szívvel gondolok erre a gyümölcsre. Az idei cefre talán még jobban sikerült és az új desztilláló technikának köszönhetően még jobb párlat született. Friss gyümölcsössége és kellemesen édes-savanykás harmóniája a hangsúlyos, citrusos és enyhén fűszeres felhangokkal. Remek egyensúlyú, hosszú lecsengésű, elegáns, tiszta, visszafogott ital, amely meghálálja a hosszú érlelést legyen az fahordós, vagy üveges. 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése