Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2012. augusztus 27., hétfő

Szálkai Falunapokon





Az elmúlt hétvégén családunk, a Muth Pálinka és Borpince, no és nyolc féle pálinkánk részt vett a Szálkai Falunapok rendezvényén, immár hagyományos módon, ahogy eddig minden évben. Idén nemcsak a pálinka kóstoltatása hárult ránk, hanem ezúttal a csapatunk halászléfőző versenybe is benevezett 10 kg ponttyal. Két segéd szakácsom a házigazda Dani Lázár, illetve Németh Attila voltak, akik közreműködésével sikerült igazi Bátai hallét alkotnunk. Kicsit erősnek bizonyult, de a kettes nevezési számmal leadott minta ennek ellenére ezen az estén itt a Szálkai horgásztó partján a number one-nak bizonyult. Meg is ünnepeltük ezt annak rendje és módja szerint, alaposan belekóstolva pálinkáinkba és borainkba. Hogy az éjszakára feltegyük a koronát még egy legénybúcsú közepébe is belecsöppentünk. Ami ezután következett, az tánc, tűzijáték az éjszakába. A borseprő pálinkáim is tetszést arattak, mert jól kifogytak, de mindenesetre ez a nap is emlékezetes marad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése