Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. február 13., csütörtök

Vörös Bikavér Érlelt Törkölypálinka 2014.



496.

2014/0213


AQUAVINICUM

ÉRLELT

TÖRKÖLY



  Vörös Bikavér
  akácfával érlelve
 
 
 
 Szerencsére ismét szép napos időnk lett ezen a reggelen, de a hajnali fagy sok autóst megtréfált az utakon. Bizony a szőlőbe menet nekem is oda kellett figyelnem arra, hogy a kocsi meg ne csússzon. A fagyos fűben bizony nem nagy élmény volt dolgozni, de fentről érkező erős napsütés kárpótolt minden nehézségért. Persze olykor az égen hiába süt szépen nap, az életünk egén viharfelhők gyülekeznek láthatatlanul, de ezt is meg kell oldani. A főzdében is izgalmas találkozó volt ezen a napon, mert a Pécsi Sörfőzde néhány vezetőjével találkozhatunk, akik a szeszüzemet tekintették meg és fel kellett vázolni a működési elvünket. A társalgás a tulajdonos miatt németül zajlott, így csak ritkán szóltam bele. Visszatérve, illetve folytatva a tegnap elkezdet pálinkacsaládunk következő tagját az érlelt változatát szeretném most Önöknek a figyelmébe ajánlani. Az érlelését ennek az italunknak ezúttal akácfával végeztem el. Ennek az adta az apropóját, hogy kezdeményezés indult hazánkban arra, hogy az akácfát hungarikummá nyilvánítsák. Az akác fatest elemi összetétele, %: C 49,2; H 5,91; O + (N) 43,1; hamualkotók 0,79 (a nitrogén becsült mennyisége 0,2–,3%). Vizsgálataink szerint az akác kérge igen gazdag ásványi anyagokban, mivel hamutartalma 4,76%, a szíjácsnál 0,98%, a gesztnél 0,26% hamutartalmat mértünk. A csersav mellett az akácfa nagy tartósságában jelentős szerepe van a dihidrorobinetinnek. Az akácfa gesztjében 2–5% mennyiségben figyelhető meg. E járulékos anyagnak köszönheti az akác a jellegzetes zöldessárgás-barnás színét is, amelyet ezúttal szeretnénk átnyerni az italunkba is, hogy ettől még vonzobbá, még egyedibbé tudjuk tenni. Mégis tagadhatatlan tény, hogy a bikavér törköly a tányér és a terített asztal leghálásabb barátja. Egyenesen gasztronómiai fenomén. Ízspektrumának horizontján bajai halászlé, grillezett húsok, nyúlpaprikás, házi szalámik jelennek meg. Az egyik legnagyobb élményt valóban néhány karika mangalicaszalámi mellett nyújtotta valamennyi bikavér. A bikavér tehát "szalámibor". Semmi degradáló nincs ebben. Sőt. Hogy a bikavér sokféle ételt elbír, annak valószínűleg az a magyarázata, hogy tanninjai alacsonyak, savai élénkek, noha barátságosak, ugyanakkor van valami sajátos fűszeres ízvilága, amit nem könnyű beazonosítani. Vannak abban mediterrán fűszernövények, őrölt pirospaprika, lila virágok, extrakt édesség és még sok minden. Fogyasszuk tehát a házi szalámink mellé.
 
 

2014. február 12., szerda

Felhívás az Országos Pálinkaversenyre!



Nemzeti büszkeségünk, a Pálinka legrangosabb seregszemléje - Országos Pálinkaverseny 2014 - Felhívás

    Budapest, 2014. február 11., kedd (OTS) - A Pálinka Nemzeti Tanács az országos pálinka- és törkölypálinka-versenyről, valamint az érzékszervi bírálók képzéséről szóló VM rendeletben foglalt felhatalmazás alapján az idén új alapokra helyezve rendezi meg az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Versenyt.

A Pálinka Nemzeti Tanács az ágazat országos szakmai egyeztető fóruma, közreműködik a pálinkatörvény végrehajtásában, szakmai véleményt ad és javaslatokat tesz a Kormány részére a pálinkát érintő kérdésekben.
A pálinka nemzeti kincs, ezért a PNT segíti a pálinka előállítása, származása, minősége és eredetvédelme egységes szabályozásához és annak végrehajtásához fűződő közös magyar érdek előmozdítását.

A verseny fővédnöke az agrárpolitikáért felelős miniszter.

Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke szerint:

"A pálinka népszerűsége és ismertsége évről évre folyamatosan nő, a magyar gasztronómia egyik büszkesége, Hungarikum. Ezért különösen nagy felelősség a szakma mérvadó eseményének, az Országos Pálinkaversenynek a megszervezése. A versenyen az egészen kicsi, de minőségorientált főzdéktől az ismert pálinkaházakig bárki megméretheti pálinkáját, a győztesek büszkén viselhetik az elnyert címeket".

Béli Géza, a 2014-es verseny igazgatója elmondta:

"A 2014. évi Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny szabályzatát a pálinkaversennyel kapcsolatos országos fórumon elhangzottak szerint, a széleskörű szakmai követelmények messzemenő figyelembe vételével a PNT fogadja el és a rendeletnek megfelelően teszi közzé.

A verseny lebonyolításával összefüggésben egységesek az elvárások, így a legfőbb igény, hogy a megmérettetés hiteles legyen, a megszerzett minősítések a valóságot tükrözzék, végső soron a pálinkák kapják meg azokat az elismeréseket, amelyeket megérdemelnek.

Ennek érdekében a versenyt megelőző tréningeken kiválasztásra kerülnek azok a pálinkabírálók, akik a tudásuk, hozzáértésük, és a pálinkabírálathoz szükséges különlegesen kifejlett érzékszerveik alapján jogot szereznek arra, hogy a világ egyetlen, kizárólag a pálinkák számára kiírt versenyén minősítsék a nemzeti italunkat.

További elvárás, hogy a verseny eredményhirdetése a pálinkához méltó körülmények között, a terméket népszerűsítő gála keretében történjen meg, amely szintén teljesítésre kerül.

Természetesen egy termék esetében minden elért eredmény akkor ér valamit, amennyiben annak kézzelfogható gazdasági haszna is van. Törekvéseink szerint a kimagasló minőséget elért pálinkák és azok előállítói az eredményhirdetést követően folyamatosan támogatva lesznek különböző marketingeszközökkel."

A versenyre történő nevezés határideje 2014. április 25., amely egyidejűleg a minták beérkezésének határideje is.

A verseny eredményhirdetése 2014. június 19-én a pálinka Európai Uniós eredetvédettsége kihirdetésének évfordulóján lesz.



Sajtókapcsolati manager: Novák Alexandra 06 70 429 0660, novak.alexandra@sellingline.hu

















Vörös Bikavér Natúr Törkölypálinka 2014.



495.

2014/0212


AQUAVINICUM

NATÚR

TÖRKÖLY



  Vörös Bikavér
  üvegben érlelve
 
 
 
Képes és még mindig esik az eső, de az enyhe idő helyét lassan ismét a hidegebb, szeles idő veszi át, amitől aztán elég rosszkedvű lesz az ember hangulata, és ismét téliesre fordul az idő. A tüzelés jól megy és a főzdében kellemes, meleg terjeng, az üstök alatt pattog a parázs, a desztilláló üstökben, pedig fortyog a cefre. Az elmúlt napokban egy a mi borvidékünkre jellemző szőlő törkölyéből készült pálinka családot mutattunk be, de ma sem kalandozunk túl messzire, hiszen maradunk a törkölypálinkák kategóriájánál, sőt az eddigi cuvée törköly után most egy olyan törkölycefrét készítettünk pálinkává, amelyben négy féle vörös szőlő bogyói voltak megtalálhatóak. Ennek okán aztán bikavér törkölynek neveztük el, amelyet már több évben is elkészítettünk. A kadarkához kapcsolódva elmondhatjuk, hogy ebben is található kadarka törköly. A szekszárdi borászok egybehangzó véleménye szerint ez az egyik legérzékenyebb szőlőfajta. Viszonylag későn érik, és ha hagyják, igen sokat terem. A fagyokat nem kedveli, talajban sem válogatós, viszont elég egy kis eső, és máris elkezd rothadni, ami - talán mondani sem kell - nem válik előnyére. A szakirodalomban nem kell túl mélyre ásni, hogy a kadarka múltjáról valamit megtudjunk. Valószínűleg Albániából, de legalábbis arról a környékről származik. Babits Mihály, a fajta nagy szerelmese, szakavatott szekszárdi patrióta azt írja, "a (kadarka) neve Szkutariból származik, azaz egyenest Kis-Ázsiából. Szkutarit a rácok Szkadarnak hívták, a kadarka pedig azelőtt szkadarka volt, s a rácok hozták Magyarországba". Németh Mártony uradalmi vincellér 1828-ban 29 "fekete" szőlőt sorol fel, melyek között hatféle kadarka szerepel. A 37 fehér szőlő között pedig egy fehér kadarka is akad. Húsz év múlva már csak néhány szőlőfajtát jegyez fel a borvidéket felmérő Péterfy József, aki a kadarka egyeduralmáról tudósít. A kadarka mítoszt és legendát manapság már szinte lehetetlen összeegyeztetni a kóstolási élményekkel. Liszt, IX. Pius, Schubert, Petőfi, Móricz Zsigmond lelkesedése nem is annyira magának a fajtának, hanem sokkal inkább olyan küvének szólhatott, amelynek egyik alkotóeleme lehetett a fűszerességéről híres kadarka. Egyedül az unalomig agyonidézett, borban jártas Márai Sándor beszél úgy a fajtáról, mintha csak együtt kóstoltuk volna a felhozatalt: "bornak nem igazi bor, de italnak enyhe és szórakoztató". Pálinkának pedig egyszerűen fenumenális. 
 
 

2014. február 11., kedd

Mézes Kadarka Cuvée Ágyas Törkölypárlat 2014.



494.

2014/0211


AQUAVINICUM

ÁGYAS

TÖRKÖLY



  Mézes Kadarka Cuvée
  üvegben érlelve
 
 
 
 Pocsék februári idő köszönt ránk, mert azért ilyenkor hidegnek kellene lennie, és ha csapadék esik, akkor hó hullana, ne ez a ködös esős idő lenne, kettősfront hatással. De munkanap van, és dolgozni kell kint is, bent is, ha tetszik, hanem. A mai nappal el is érkeztünk e pálinka családnak a harmadik tagjához, amely szokás szerint az ágyas változat. Meg vallva őszintén szeretem a kadarka szőlőt, szeretek dolgozni benne, szeretem figyelni a fejlődését, ahogy fokozatosan bekékülnek a bogyói, ki teljesednek, majd kóstolgatni lehet azokat egészen a szüret ideéig. Persze ezt az időt a kadarka sem kedvelné. A tavalyi évben nagyon nehezen sikerült csak megőrizni a termését, éppen ebből kifolyólag. Mégis sikerült szednem belőle annyit, hogy aszalni tudjak, és így most az ágyas törkölypálinkájába a saját gyümölcsét helyezhettem el. Az elmúlt hetekben, ha visszaemlékszünk rá több alkalommal is készítettem ágyas párlatot, úgy, hogy mézzel is házasítottam, így tettem ezúttal is. Valamikor a tokaji aszú a polgári kaszinók kvaterkázó itala volt. A zsúrokon és a kártyadélutánokon a hölgyek egy pohárka illatos Tramini mellett múlatták az időt. A kaszás-kapás földművelők jól lehűtött száraz borral hűsítették magukat, reggelente pedig törkölypálinkát kortyolgattak. Az akkor tájt még lófogattal fuvarozó, nehéz testi munkások leginkább egy-két móri Ezerjóból készült fröccsöt eresztgettek le a torkukon, mondván, hogy ez nyáron hűt, télen, pedig fűt. Divatjamúlt? Manapság a fehér Chardonnay, a Tramini, a Pinot blanc, továbbá a vörös Zweigelt, a Kékfrankos, a Merlot a divatos, de egyre többen fordulnak a régi, magyar fajták (Kéknyelű, Juhfark, Budai, stb.) felé is. Az Alföldön újra éled a könnyű, illatos, asztali bort adó Csabagyöngye, az Irsay Olivér, az Izsáki sárfehér, a Kövidinka kultusza. Ezen, utóbbiak közé tartozik a jellegzetes színű és zamatú borrá érlelhető Kadarka, amely a XVII. század óta az egyik legkarakteresebb és legkeresettebb bora, illetve pálinkája a Villány-siklósi, az egri, a szekszárdi és különösen az alföldi termőtájnak. Kadarkának vannak jelentős értékei is! Jellegzetes, fűszeres illatú, mással össze nem téveszthető rozé bor, illetve pálinka állítható elő belőle. Könnyed, a kor szellemének megfelelő. A szőlőskertekben és a bor, pálinka fogyasztók asztalán helye és jövője van a Kadarkának!
 
 

2014. február 10., hétfő

Kadarka Cuvér Érlelt Törkölypálinka 2014.



493.

2014/0210


AQUAVINICUM

ÉRLELT

TÖRKÖLY



  Kadarka Cuvée
  eperfával érlelve
 
 
 
 
 Biztos vagyok abban, hogy a hétfői nap nem sokaknak a kedvenc napja. A hétvégi lazítás, és programok gyakran jobban lefárasztják az embert, mint maga a munkanap, így jártunk mi is majdnem, hiszen a szombati éjszakai bálozás után, vasárnap családi rendezvényt tartottunk bográcsos halfőzéssel. A komámmal jó néhány pálinkát is megkóstoltunk, majd pár vörös bort is csapra ütöttünk. Így aztán, amikor hajnalban a szőlőbe indultunk, bizony elég nyúzott voltam, de a gyönyörű szépen kisütő nap, az enyhe idő és a madarak éneke hamar felvidított. Természetesen a szeszfőzdét sem hanyagoltam el, hiszen ott is munka várt rám. Így odahaza csak este tudtam a saját pálinkáimmal foglalkozni. Szerencsére mára nem maradt más feladatom, mint az, hogy a tegnap bemutatott pálinka második változatát eperfával történő érlelésnek vetettem alá. Melegkedvelő fényigényes fafajta az eperfa. Kedveli az üde mélyrétegű talajokat. A homokos és löszös talajokban is jól megterem. Kiválóan sarjad. A korábbi évtizedekben levele a selyemhernyó legfőbb tápláléka volt, fáját, pedig a bognárok, kádárok nagyra becsülték, így komoly gazdasági jelentőséggel rendelkezett. Ma már nyilvánvaló, hogy a pálinkakészítők számára is a legfontosabb faanyaggá lépett elő. A keskeny sárgásfehér világos szijács élesen elhatárolódik a sárgás, arany- vagy csokoládébarna geszttől. A faanyagnak markáns, esztétikus rajzolatot biztosítanak a határozottan elkülönülő évgyűrűk, korai és késői pászták. E gyűrűs likacsú fafajnak a bélsugarai szabad szemmel is jól láthatók. A húr irányú metszet rendkívül szép rajzos, a sugár irányú csíkos. Az akác fájától jól elkülöníthető a látható bélsugarak s a nem mindig tiliszes nyitott edények alapján. Az eper fája a fény hatására megsötétedik és a mahagónira emlékeztető vörösbarna árnyalatot vesz fel. Meglehetősen közismert tény, hogy az Európai Unió országaiban borfelesleg van, ezért a szokványos magyar borok csak viszonylag alacsony áron adhatók el. Pálinka felesleg azonban nincs. A pálinka azonban piaci szempontból is különleges árucikk: minden pálinkakedvelő fogyasztónak más az ízlése. Sokan a natúr, mások az ágyas vagy éppen a divatossá vált érlelt pálinkákat kedvelik. Egyesek a száraz, "férfias" pálinkákat részesítik előnyben, mások, a félédes, megint mások az édes, "konty alá való" pálinkákat fogyasztják. Én ajánlom ezt az érlelt törkölypálinkát kártyapartikhoz.
 
 

2014. február 9., vasárnap

Hardy Vajkörte Natúr Gyümölcs Pálinka 2013.




Minta sorszáma:
Termék pontos megnevezése:
Alkohol
tartalom
Bíráló
neve:
Fajta
Kategória:
21
Hardy Vajkörte Natúr Gyümölcs Pálinka 2013.
42%
Muth
József
Almatermésűek
PÁLINKA BÍRÁLATI LAP
20 pontos bírálati rendszer, lehetséges fél pontok adása is!
Szöveges értékelés a megítélt pont magyarázatára:
Pontszám:
Illat tisztaság
0-3 pont határok között
Áttetsző, kristály tiszta, pormentes, illatában a körte citrusos jegyei jól felfedezhetőek.
2,5
Illat karakter
0-5 pont határok között
Az illat tisztasága mellett, az illat karakter is teljesen korrekt, alig érzékelhető némi tompaság benne.
4,4
Íz tisztaság
0-3 pont határok között
Ízében enyhe csípősség jellemző, az alkoholosság még mindig túl nyomja a gyümölcsösséget.
2,3
Íz karakter
0-5 pont határok között
A héjból és magból származó kesernyesség, eléggé tolakodó a körte karakterben.
4,2
Harmónia, összbenyomás
0-4 pont határok között
Összességében még mindig durva, karcos, enyhén kellemetlen zamatokkal.
3,1
Összes pont:
Ezüstérmes
16,5
Hibás termék
Nem díjazható
Nem hibátlan termék
Oklevél
Megfelelő termék
Bronzérmes
Hibátlan termék
Ezüstérmes
Kiváló termék
Aranyérmes
10,0 – 11,9
pont
12,0 – 13,9
pont
14,0 – 15,9
pont
16,0 - 17,9
pont
18,0 – 20,0
pont













104 napos ez a pálinkánk is, így elérkeztünk ennek is az első házi bírálatához, hogy vajon az érlelésnek ebben a szakaszában holt tart az italunk. Amint az a rövid, szöveges értékelésből is kitűnik ennek a pálinkánknak a megítélése is felemás. A fagyasztással, szűrőzéssel és az alkoholtartalom beállításával nem volt gond, a párlat letisztult, pormentes lett. A következőkben úgy-e az illat összetevők értékelése következik. Ennek során még mindig csak apróbb hibákat fedezhettünk fel, de egyébként fajta jelleges, karakteres italnak tűnt. Ám a bírálat második felében, amikor az íz jegyek bírálata következett, már sokat romlott a pálinka megítélése. Ez ugyan még betudható annak is, hogy frissen csökkentett alkohol miatt felborult az italunk szerkezete, és kell neki még pár hét, amíg az ismét visszaáll eredeti állapotába.



Báta, 2014. február 09. vasárnap Alexandriai Szent Apollónia ünnepén



Kadarka Cuvée Szőlő Natúr Törkölypálinka 2014.



492.

2014/0209


AQUAVINICUM

NATÚR

TÖRKÖLY



  Kadarka Cuvée
  üvegben érlelve
 
 
 
 Elég régen volt már, amikor utoljára vörös szőlő törkölyéből készítettem italt. Így most amikor ismét erre vállalkoztam egy olyan hordót vettem elő, amelyet úgy kaptam Bátaszékről, egy kedves barátomtól Schroth Zoltántól. Neki nem volt szüksége erre, így megajándékozott vele és persze elmondta azt is, hogy kadarka szőlő bogyózott törkölye van benne, valamennyi kékfrankossal házasítva. Természetesen, ahogy szoktam ezt az italomat is háromfelé osztottam, így most a natúr változatot szeretném bemutatni a kedves olvasóknak. És itt megragadva az alkalmat néhány gondolatot szeretnék ejteni magáról a szőlőről, amely nálunk nem annyira jellemző, mégis meghatározója a Szekszárdi Borvidéknek. Tudjuk, hogy az emberiség több szempontból is kétfelé osztható. Nők, férfiak; hülyék, rendesek; ortológok versus neológok; guelfek és ghibellinek; macskapártiak, vagy macskagyűlölők és így tovább. E végtelen számú lehetséges dichotómiák egyike a kadarkához való viszony mentén tagolja bolygónk népességét. A kadarka valószínűleg azonos az albán kalmet, és a bolgár gamza meg a román negru moale nevű fajtával, melyet Shkodrában találhatni leginkább, és egyáltalán nem lehetetlen, hogy a magyar elnevezés erre az albán helynévre vezethető vissza. Az bizonyos ugyanis, hogy a kadart a Balkánról hozták magukkal Magyarországra a török sodorta rácok-vlachok-cincár románok, egy időben ő alkotta a kék ültetvény kétharmadát, elborította a Tabánt, az erdélyi Ménesen aszút készítettek belőle. Van ugyanis, aki esküszik a kadarkára, mint a magyar géniusz kifejezőjére, mely nagy borok megtestesítésére is képes, a kadarka a magyar pinot noir, a pinot noir a világ kadarkája, mert páratlan fűszerességével olyan sajátos entitás, melyhez nincs fogható, más szőlő nem tudja ezt. A másik párt szerint so-so, a kadarka a népi borászkodás jellegzetes izéje volt, érzelmi kérdés, igazából nem lehet nagy bort kihozni belőle, nagy borok megtestesítésére nem képes, egyszerűen azért, mert kevesebbet tud, mint a hasonszőrű világfajták. Mi nem tudjuk, nem lévén borászok, túl nagy etvasznak nem gondoljuk, de úgy véljük, fontos funkciói vannak/lehetnek a mai magyar önológiában. Egyfelől modern, illatos, fűszeres gyümölcsös, karcsú gasztroborként, másfelől nagy vörös küvék olyan alkatelemeként, mely jellegzetes aromáival gazdagítani képes egy nagy blend ízkomplexumát, és ez a törkölyével is így van.