Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2016. október 5., szerda

Nagydobosi Sütőtök Ágyas Párlat 2014.



Nagydobosi Sütőtök Ágyas Párlat 2014.


A hagyományokkal szakítva, az utóbbi években alakult ki az a tendencia, hogy a párlat készítésben új és újabb irányokat próbálnak meg felkutatni, kipróbálni a szakemberek. Ezen irányok egyike a sütőtök is, amely a zöldségnövényekből készült párlatok közé sorolható, mégis talán onnan leginkább kilógó is egyben, hiszen télen a megsütött változatát, szinte mindenki kedveli és fogyasztja. Párlat készítő elképzeléseinket követve ezúttal is éltünk a harmadolás technológiájával, így keletkezhetett ez az ágyas párlat, amely aszalt sütőtökkel került ágyazásra. Maga a párlat nyers zöldségként lett cefrézve, és nem sütött változatban. Mivel láthatóan ez sem fiatal párlat, nyilván több versenyen is elindítottuk, és azért kaptunk rá szép pontszámokat. Ezen a versenyen az ágyas kategóriában neveztük, amelynek a végén a kategória győztesének is választották. Természetesen ilyen sikert még nem értünk el vele. Sajnos az oklevélre a párlat elnevezése is helytelenül került fel, sőt a nevező neve is hibás. Mindezek ellenére nagy örömünkre szolgált ez a siker!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése